Döbbenetes számok: ennyien dolgoznak most az élelmiszer-ellátásban Magyarországon

Döbbenetes számok: ennyien dolgoznak most az élelmiszer-ellátásban Magyarországon

agrarszektor.hu
Közel 16 millió 15 év feletti embert foglalkoztattak 2019-ben az Európai Unió (EU) élelmiszer-ellátási ágazatában, amelynek csaknem 60 százaléka férfi, több mint egyharmada pedig 35-49 év közötti volt. Magyarországon több mint 400 ezren dolgoznak ebben a szektorban, ennek több mint 60 százaléka férfi, és több mint 280 ezren 50 év alattiak.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

2019-ben 15,9 millió 15 év feletti embert foglalkoztattak az Európai Unió (EU) élelmiszer-ellátási ágazatában, és ennek a 46 százaléka növény- és állattenyésztéssel, vadászattal, illetve az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozott - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Élelmiszeripari termékek gyártásával az ágazat 26 százaléka, élelmiszer-, ital- és dohányáru kiskereskedelmével a 15 százaléka, élelmiszerek, italok és dohány nagykereskedelmével a 8 százaléka, italgyártással a 3 százaléka, mezőgazdasági alapanyagok és élő állatok nagykereskedelmével a 2 százaléka, halászattal, illetve akvakultúrával pedig mindössze az egy százaléka foglalkozott. (A felmérésben nem szerepelnek a bárokban és éttermekben dolgozók.)

Online agrárkonferenciát szervez május 28-án a Portfolio gazdasági portál a koronavírus-járvány agrárgazdasági hatásairól. Az eseményen megtudhatja, milyen állapotban kerül ki a magyar agrárium a világjárvány miatti sokkból, és milyen támogatási, szabályozási, piaci változások történtek, illetve várhatók az ágazatban. Ha naprakészen szeretne tájékozódni a kialakult rendkívüli helyzetr?l, vegyen részt online agrárkonferenciánkon május 28-án!

Az élelmiszer-ellátásban dolgozók többsége férfi (59 százalék), bár a nemek közötti megoszlás erősen változik a tevékenységek szerint, a halászatban, illetve akvakultúrában dolgozók például 88 százaléka férfi, míg az élelmiszer-, ital-, és dohány kiskereskedelemmel foglalkozók 63 százaléka nő. Ami az életkor szerinti megoszlást illeti, az EU élelmiszer-ellátási ágazatában foglalkoztatottak több mint egyharmada (38 százalék) 35-49 éves, a 34 százaléka 50 év feletti, a 28 százaléka pedig 15-34 év közötti. 

Magyarországon több mint 418 ezren dolgoznak az élelmiszer-ellátásban, amelynek a 60 százaléka, több mint 252 ezren férfiak, közel 166 ezren pedig nők. Az ebben a szektorban dolgozók közül több mint 109 ezren 15-34 évközöttiek, 178 600 fő tartozik a 35-49 közötti korosztályba, és 130 ezer fő az 50 év felettiek táborát erősíti.

Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legnagyobb az élelmiszer-ellátásban dolgozók aránya (23 százalék), Görögországban 18 százalék, Lengyelországban pedig 14 százalék. Ezzel szemben a legkevesebben Luxemburgban és Svédországban (3-3 százalék), valamint Dániában (4 százalék) dolgoznak ebben a szektorban. Németország az egyetlen EU-tagállam, ahol több nő (52 százalék) dolgozik az élelmiszer-ellátásban, ezzel szemben Írországban a férfiak aránya a nagyobb (78 százalék), őt követi Málta (72 százalék) és Luxemburg (69 százalék). Az unióban mindössze öt olyan tagállam van (Ciprus, Dánia, Málta, Hollandia és Svédország), ahol a 15-34 évesek vannak túlsúlyban az élelmiszer-ellátási szektorban, az EU tagállamainak többségében (27-ből 16-ban) ugyanis a legnagyobb arányban a 35-49 éves korosztályba tartoznak. Ez utóbbiak a legnagyobb százalékban Bulgáriában, Csehországban, Spanyolországban és Magyarországon vannak jelen ebben az ágazatban (egyaránt 43 százaléka az itt dolgozóknak). Ezzel szemben hat tagállamban (Németország, Finnország, Litvánia, Lettország, Portugália és Szlovénia) az élelmiszer-ellátásban dolgozók legnagyobb részét az 50 év felettiek teszik ki. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?