Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A magyarországi vadgazdálkodás során évente mintegy tízezer tonna hasznosítható vadhús keletkezik, mégis évente alig fejenként két adag vadételt fogyasztunk el átlagosan - írja közleményében az Agrárminisztérium. Az Agrárminisztérium célja ennek a mennyiségnek a növelése, éppen ezért a tárca szigorú állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági rendszert működtet, támogatja és fejleszti a vadhús feldolgozását; tavaly például közel 500 millió forint értékű beruházással valósult meg a Soponyai Vadfeldolgozó Üzem fejlesztése. Emellett könnyebbé tették a magyar családok vadhúsvásárlását és a Rövid Ellátási Láncon (REL-en) keresztül a helybeni értékesítést is, így a vadhús könnyebben jut el a termelőtől a fogyasztóig. Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdasági cégcsoport soponyai és öreglaki vadfeldolgozó üzeme évente mintegy négyezer tonna, azaz a hazai vadhús termelés 40%-ának feldolgozására képes.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a vadhúsok a tradicionális magyar konyha részei, ráadásul olyan egészséges ételek készíthetőek belőle, amelyek megfelelnek a legújabb fogyasztói elvárásoknak is. A vadhúsfogyasztás mellett számos érv szól, hiszen korábbi hazai vizsgálatok is megállapították, hogy bizonyos létfontosságú ásványi anyagok akár többször nagyobb arányban fordulnak elő a vadhúsban, mint a tenyésztett háziállatokéban. A vadak húsa az állat életminősége és természetes takarmánya miatt a legfenntarthatóbb és legjobb minőségű húsok közé tartozik. Szerencsére ma már a fogyasztói igények kielégítésére többféle előkészített, fagyasztott vadhústermék érhető el a boltok polcain, melyek megvásárlásával nemcsak egy megbízható minőségű, ellenőrzött alapanyagokból készült terméket vásárolnak a fogyasztók, hanem hozzájárulnak az ezeket előállító vállalkozások fejlődéséhez, munkahelyteremtéséhez A vadhús fogyasztását szeptember végéig országos közterületi, rádió- és közösségi média megjelenésekkel is népszerűsíti az AMC.
Majoros Gábor, a 14. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált szervező VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója elmondta, már 50 éve foglalkoznak vadgazdálkodással. A gasztronómiai trendek azt mutatják, hogy a vadhúsok alapanyagának kereslete egyre inkább áttevődik a tőkehúsokról a feldolgozott, konyhakész és késztermékek irányába a nemzetközi igényekhez hasonlóan a hazai piacon is, éppen ezért is fontos például az a tavalyi fejlesztés, amellyel készételeket előállító feldolgozó üzemmel bővültek. Az általuk évente feldolgozott közel 1500 tonna lőtt vad 90%-a jelenleg Nyugat-Európában kerül forgalomba, pedig a hazai értékesítés sokkal környezettudatosabb és fenntarthatóbb megoldás lenne, ezért is fontos a vadhús fogyasztás népszerűsítése hazánkban.











