Megtudtuk: ez okoz most komoly fejfájást a Sió gyümölcslégyártónak

Megtudtuk: ez okoz most komoly fejfájást a Sió gyümölcslégyártónak

agrarszektor.hu
Magyarországon kulcskérdésnek számít a hazai élelmiszeripari vállalkozások versenyképessége, illetve az, melyek lehetnek a hatékonyságnövelés legfontosabb kritériumai. A koronavírus-járvány okozta új helyzet eddig talán soha nem látott megoldások bevezetését eredményezheti a piacon, a kialakult helyzetre pedig a Sió-Eckes Kft. is igyekszik reagálni - mondta Kovács Ágnes, a cég ügyvezető igazgatója az Agrárszektor 2020 Konferencián. Hozzátette, fel kell készülni arra, hogy a Covid-19 új normák megjelenését hozza majd magával a gyümölcslé- és élelmiszerpiacon egyaránt, a szakember ugyanakkor beszélt arról is, milyen kihívásokkal kell most szembenéznie a cégnek.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A legtöbb embernek a Sióról a 70-es, 80-as években is népszerű, kis, alutasakos gyümölcslé jut eszébe, a Sió-Eckest hallva azonban nem biztos, hogy mindenki tudja, pontosan miről van szó, milyen és mely termékek tartoznak ide - hangsúlyozta Kovács Ágnes az Agrárszektor 2020 Konferencián. A szakember ismertette, a gyümölcslé kategóriába a gyümölcsitalok, a nektárok, a smoothiek, illetve a gyümölcslevek tartoznak, ugyanakkor nem sorolhatók ide a szénsavas üdítők, az ásványvizek, az ízesített ásványvizek, a kávé, a jegesteák, az energiaitalok és a különböző sportitalok sem. Kitért arra, a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett a piacon, amelyre a cég is új megoldásokkal igyekszik reagálni. 

Kovács Ágnes

A hazai gyümölcslépiac folyamatosan erősödött az elmúlt években, de a COVID-helyzet visszavetette a felfutást - tájékoztatott Kovács Ágnes. Kiemelte, jól látszik, hogy tavasszal, amikor jöttek a korlátozások, illetve a boltzárok, akkor jelentősen lecsökkent a gyümölcslé forgalom Magyarországon, ugyanakkor nyáron az enyhítések miatt felfelé ívelt a növekedés, október-novemberben azonban ismét csökkenni kezdett. Ettől függetlenül biztató trendek mutatkoznak ebben a kategóriában, jól látszik ugyanis, hogy a kis kiszerelésú, útközbeni fogyasztásra alkalmas termékek jelentősége egyre nőtt a járvány előtt, ez a trend azonban valószínűleg vissza fog majd állni, amint normalizálódik a helyzet. Hozzátette, a gyümölcslépiac elindult a prémiumizáció irányába, ami azt jelenti, a fogyasztók elkezdték keresni a minél magasabb gyümölcstartalmú termékeket.

Új normák kialakulására lehet számítani a COVID-19 után, az egyik ilyen például a lokalitás, vagyis a származás, a traszparencia és a megbízhatóság fontossága - hívta fel a figyelmet Kovács Ágnes. A Sió közvetlenül a termelőktől vásárolja fel az alapanyagokat, komoly fejfájást okoz azonban a cég számára az őszibarack termőterületének csökkenése hazánkban, ezért, illetve a hazai baracktermeszetés versenyképességének támogatása érdekében a Sió részt vesz egy inkubációs programban is. A szakember szerint számítani kell az egészséges életmód, illetve az immunitás szerepének növekedésére, és a bio, valamint a csökentett cukortartalom egyre nagyobb jelentőségére. A cég erre úgy próbál reflektálni, hogy tavaly beléptek a smoothie piacra, a gyümölcslevek mellé behozták a gyümölcs-zöldség kombinációkat, emellett idén bio minősítést kapot a Sió gyára. Kovács Ágnes a harmadik, szintén fontos témaként a fenntarthatóságot említette, mint mondta, minden szempontból tudatossabbak a fogyasztók, amely igényt a cég is igyekszik követni.

A Portfolio Agrárszektor 2020 konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Fotók: Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?