2021. március 4. csütörtök Kázmér

Hírek - Élelmiszer

Vegyes képet mutat az idei dinnyeszezon: de akkor miért optimisták a termelők?

A koráb­biaknál kisebb lendülettel indult a hazai görögdinnyeszezon és -export is. A termelők abban bíznak, hogy az el­ma­radó utazások miatt a németek több dinnyét esznek majd otthon, így nőhet a kivitel, egyúttal pedig itthon sem zuhannak a mélybe az árak.
 
 

Egyelőre kissé vegyes a kép, értékelte a dinnyeszezon ed­digi tapasztalatait a Világgazdaság érdeklődésére Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ez elsősorban a termés mennyiségére igaz, ugyanis valamivel kevesebb görögdinnyét szedtek az idén, mint általában ilyenkor szoktak. Ennek az az oka, hogy a termés kötődésekor hűvösebb volt az időjárás. Ettől függetlenül a termés elegendő a hazai piac ellátására, és a várható 160 ezer tonnából exportra is jut, bár Ledó Ferenc szerint ez utóbbi is döcögősebben indult az idén.

A minőség sem teljesen kiegyensúlyozott, de összességében jó, mondta Ledó Ferenc. A FruiVeB elnöke azt is elmondta, hogy a múlt heti kánikula kedvezett a fogyasztásnak, a dinnyetermelők abban bíznak, hogy jó marad az idő egészen szeptember köze­péig, ameddig reményeik szerint tart majd a dinnyeszezon.

Most főként Békés megyéből, valamint baranyai és tolnai területekről érkezik a dinnye legnagyobb része, de a múlt hét óta már a Heves alatti termőtájon is nagyobb mennyiségben szedik. Várhatóan augusztus 5–10. körül indul be a szabolcsi rész, ami Ledó Ferenc szerint azért is szerencsés, mert így a legnagyobb mennyiségek nem egy időben érkeznek a különböző területekről.

Az állományok egyébként kifejezetten kedvező képet festenek. Jól sikerültek a má­sod- és harmadkötések, ami azt jelenti, hogy augusztus 20-a körül ismét lesz egy nagyobb mennyiség a piacon.

Az árak nagyon szórtak, legolcsóbban kilónként 129 forintért kínáltak magyar dinnyét egy múlt hét végi akcióban, de a helyi piacokon 250 forintot is elkértek érte. A 129 forintos ár valószínűleg annak tudható be, hogy a kereskedő nem tett rá árrést, a forgalmazási költségeket pedig lenyeli, a dinnyét vevőcsalogató árunak használva. A FruitVeB elnöke szerint az áruházláncok első akcióinál ez így szokás.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Agrár Klub

    Óriási pénzeső jön a magyar agráriumban - Mi vár a gazdákra 2021-től?

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu