2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Hírek - Európai Unió

Odavágnának a botrányt okozó hamis mézeknek

Novemberben magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, illetve a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban. Az Európai Parlament elé terjesztett úgynevezett Méz-jelentés az ellenőrzések szigorítását és a mézágazati uniós támogatások növelését javasolja. Az anyag szerint határozottan fel kell lépni a mézhamisítványok - így a kínai importmézek - ellen, mivel ezek komoly piaci zavart okoznak.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Az Európai Parlament szakbizottságai elő kerül a „Méz-jelentés: a méhészeti ágazat jövőképe” című előterjesztés – mondta az MTI szerint Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A jelentést várhatóan novemberben vitatja mega parlamenti agrárbizottság, a szavazás pedig a tervek szerint a hónap második felében lesz.

Magyarország számára a téma azért fontos, mert az ország a harmadik legnagyobb méztermelő ország az unióban. Emellett az unióba áramló, többször kétes minőségű kínai méz sok gondot okoz a magyar és más uniós méhészeknek is. Az ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a méhek porozzák be a növények 84 százalékát, és a beporzás teszi lehetővé az élelmiszerek 76 százalékának előállítását.

Az unió méztermelése csak a belső fogyasztás 60 százalékát fedezi – közölte a parlamenti képviselő. A fennmaradó hányad az import, amelynek 50 százaléka Kínából származik. A 450 ezer tonnás kínai méztermelés 20 százaléka pedig nem nevezhető méznek, mert hamisítvány. A mézhamisítás sok gondot okoz az EU tagországok méhészeinek, köztük a magyaroknak. A jelentés ezért javasolja a mézimport eddiginél szigorúbb ellenőrzését az unió külső határain. Továbbá kezdeményezi a gyantaszűrés megtiltását, mert az lehetővé teszi a mézet szennyező különböző szermaradványok - például antibiotikumok vagy cukorszirup - "eltüntetését".

Az ágazat évente mintegy 36 millió euró, vagyis 10-11 milliárd forintnak megfelelő támogatást kap az unió pénzügyi forrásaiból. A jelentés ezt javasolja a korábbi szintre, azaz 47 millió euróra (14-15 milliárd forintra) emelni. A Méz-jelentés iránti fokozott figyelmet jelzi, hogy az Európai Parlamentben csaknem félszáz módosító indítványt nyújtottak be hozzá az EP-képviselők.

Magyarországon a méhészek száma mintegy 20 ezer, a méhcsaládoké pedig 1,2 millió – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál - döntő hányadát az Európai Unió országaiba -, belföldön 7-8 tonna méz fogy évente.

A magyar állattenyésztés bruttó árbevételének 2 százalékát adják a méhészeti termékek. Ez évente 20-26 milliárd forint között mozog. A magyar méhészeti ágazat támogatása évi mintegy 1,5 milliárd forint, amelynek a fele az unió büdzséjéből származik.

2010 óta a méhcsaládok száma jelentősen nőtt, akkor 600 ezer volt – hangoztatta Nyitrai Zsolt, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott. Az ágazat a jelzett időponttól mintegy 10 milliárd forint támogatást kapott, aminek a fele uniós forrás volt. A méhészek, az egyéni vállalkozók és az őstermelők, az agrár-Széchényi kártyával kedvezményes hitelhez juthatnak – tette hozzá a megbízott.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu