A karbonkredit-programok biológiai alapjai viszonylag egyszerűek, a szén körforgásához ugyanis fény, szén-dioxid és biomassza szükséges. A növények fotoszintézis útján kötik meg a légköri szén-dioxidot és szerves anyag formájában beépítik a szenet a talajba. Így tehát minél több növény minél hosszabb ideig van jelen a területen, annál több szén-dioxidot lehet megkötni. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy a hagyományos, forgatásos talajművelési eljárások és szántás során – a talaj felső rétegének bolygatása miatt – jelentős mennyiségű szén-dioxid szabadul fel, a talajba zárt szerves anyag ugyanis a légköri oxigén hatására szén-dioxid formájában kerül vissza a légkörbe – mondta el Gergácz Zoltán, a Kányai Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke az Agro Naplónak.
Kulcs a mulcs - Egyre fontosabb szempont a földeken a vízmegtartás
Számos kutatás igazolja azonban azt, hogy a forgatás nélküli talajművelés eredményeként és a takarónövények alkalmazásakor a szén nagyobb arányban marad a talajban, hosszú távon tehát ezek alkalmazása is jelentősen hozzájárul a szén megkötéséhez. Egy közelmúltban végzett felmérés például kimutatta, hogy azok a lengyel repcetermesztők, akik területükön hektáronként legalább egyfajta regeneratív mezőgazdasági módszert alkalmaztak, azok tevékenysége a hagyományos gazdálkodáshoz képest 15 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásával járt.
Az eredmények alapján a szakértők arra is következtettek, hogy a regeneratív módszerek széles körben történő alkalmazásával ez a különbség akár 40 százalék is lehet, ami pedig már egy egészen komoly fegyvertényt jelent a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezt támasztják alá a Rodale Institute 2020-as adatai is, amelyek szerint a Föld éves szén-dioxid-kibocsátása megköthető lenne, ha a világ valamennyi szántóföldjén és legelőjén regeneratív gazdálkodást alkalmaznának.
A karbonkredit programok is éppen ezekre a pozitív hatásokra építenek: azokat a gazdálkodókat jutalmazzák, akik állandó növénytakarásra és minimális talajbolygatásra törekedve gazdálkodnak és ezzel segítik elő a szén megkötését és talajban történő megtartását. Ez azonban természetesen csak másodsorban a gazdák anyagi érdeke, a legfőbb cél ugyanis az, hogy a klímaváltozás ütemét jelentősen felgyorsító üvegházhatású gázok légköri jelenlétét csökkenteni lehessen.
Amint azt Gergácz Zoltán leszögezte,
a témával kapcsolatban egyelőre sok a sötét folt. Hiányzik például mögüle egy olyan független és hiteles auditáló szervezet, aki standardizált módon igazolni tudja, hogy melyik gazdálkodó mennyi szén-dioxidot kötött meg az adott időszakban. A jelenlegi várakozások szerint az Európai Unióban két éven belül születhetnek meg azok a rendeletek, amelyek alapján kiderülhet a rendszer egységes és pontos ügymenete és amelyekre építve az auditálás szabályait is le lehet majd fektetni.
Ha erre nem figyelnek a gazdák, óriási probléma lesz a növénytermelésben
Jöhet a szénalapú támogatás?
Hasonló elven működik Ausztráliában a szénalapú támogatási rendszer is: ha a hatóságok által végzett audit során azt állapítják meg, hogy a talaj humusztartalma nőtt vagy legalább nem csökkent, akkor küldik a gazdának a támogatást. Amennyiben viszont csökkenést tapasztalnak, az azt jelzi, hogy a korábban megkötött szén ismét visszakerült a légkörbe szén-dioxid formájában – ilyen esetben pedig a gazda elesik az anyagi juttatástól.
Amint az az Európai Bizottság által szervezett, A Mezőgazdaság és az Élelmiszeripar Jövője 2025 című konferencián Brüsszelben is elhangzott, 2028-tól a karbonkreditek várhatóan nagyobb hangsúlyt fognak kapni az uniós Közös Agrárpolitikában is. Amíg ez a pillanat nem érkezik el, addig azoknál a cégeknél lehet szárnyakat próbálgatni, amelyek önállóan indították el saját karbonprogramjukat. Ilyen például az Agreena, a Cargill, a Bunge vagy a Black Soil, akik saját belső szabályozási rendszer mentén végzik az auditálást, majd az így meghatározott szénmennyiség után fizetnek a gazdálkodónak.
Mint azt Gergácz Zoltán kiemelte, vállalatuk a céges karbonprogramokon keresztül jelen pillanatban 22-25 ezer forintot kap hektáronként, ami a takarónövények vetőmagkeverékét fedezi. Ám ha valaki igazán belemélyed a no-till gazdálkodásba, hektáronként akár 100-200 ezer forint is kijöhet, amire pedig talán már mindenkinek kicsit jobban beindul a fantáziája.
Mit ér a precíziós fejtrágyázás csapadék nélkül?
Mi rejtőzik a felszín alatt?
A történet eddig a pontig egy igazi tündérmesének tűnhet és komolyan számol azzal, hogy a gazdálkodók nyitottak lesznek az átállásra, sőt ezért még pénzt is kapnak – a képlet azonban korántsem ennyire egyszerű. Azon túl, hogy a gazda hány hetet tölt el Balin a profitjából, a hangsúlyt sokkal inkább arra kellene helyezni, hogy 100 év múlva is legyen talajunk és legyen valaki, aki meg is tudja azt művelni. Bár a szélsőséges időjárási jelenségek, aszályok, hirtelen lezúduló csapadékok, enyhe telek és megváltozott csapadékeloszlás mind arra kényszerítik a gazdálkodókat, hogy átgondolják és felülbírálják a korábban alkalmazott hagyományos módszereket, a tényleges váltásra egyelőre kevesen adták a fejüket Magyarországon.
Ami pedig ennél talán még nagyobb gond, hogy a karbonkrediteket végül gyakran olyan nagyvállalatok vásárolják meg, akik érdemi technológiafejlesztés helyett így próbálnak megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak, azaz ugyanannyi – vagy rosszabb esetben még több – üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint korábban.
Ez tehát azt jelenti, hogy a karbonkreditek rendszere nem feltétlenül jár valódi, fenntartható változással, hanem sokszor csak egy olcsó módja annak, hogy a cégek zöld imázst építsenek, miközben a valóságban továbbra is a profit maximalizálására törekednek és nem csökkentik ténylegesen a kibocsátásaikat. Ahogyan arra Gergácz Zoltán is rámutatott,
ennek a rendszernek akkor lenne valódi értelme, ha a szóban forgó nagyvállalatok ugyanúgy végrehajtanák a kibocsátások csökkentését célzó beruházásaikat, a gazdálkodók pedig a regeneratív módszerekkel segítenének megkötni a légkörben már jelen lévő szén-dioxidot.
Ezt kellene csinálni a földeken, de a gazdák csak sötétben tapogatóznak
Szintén komoly kihívást jelent, ha valaki haszonbérleti szerződés keretében gazdálkodik és úgy próbál átállni a regeneratív módszerekre.
Még ha sikerül is javítania a talaj állapotát és mérsékelnie a szén-dioxid-kibocsátást, az elért eredmények könnyen semmivé válhatnak, ha a bérleti időszak lejárta után a következő gazdálkodó felszántja az egész területet és visszatér a hagyományos műveléshez. Ilyenkor ugyanis nemcsak a korábbi erőfeszítések mennek veszendőbe, hanem a talajban megkötött szén is újra a légkörbe kerül – vagyis egy szempillantás alatt újra ott tarthatunk, ahol a part szakad.
Fentiek alapján jól látható, hogy a regeneratív gazdálkodás klímavédelmi potenciáljának valódi kiaknázásához nem elegendő néhány jó példa vagy piaci ösztönző. Hosszú távú gondolkodásra, felelős vállalati hozzáállásra és tudásalapú gazdálkodásra van szükség. Ennek előmozdítása érdekében – ahogy azt Gergácz Zoltán is hangsúlyozza – elengedhetetlenek az átfogó képzési és oktatási programok, széleskörű tudatformálás nélkül ugyanis a karbonkredit-rendszer sem lesz képes betölteni a hozzá fűzött reményeket.
Fotó: Gergácz Zoltán
