Tragikus a helyzet a szomszédban: elesett a parajdi sóbánya

Tragikus a helyzet a szomszédban: elesett a parajdi sóbánya

agrarszektor.hu
Bár az utóbbi napokban nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megmentsék a parajdi sóbánya egyetlen épen maradt részét, a Telegdy-részleget, csütörtökön késő délelőtt fel kellett adni a védekezést, miután a víz utat talált az 1991-ben megnyitott tárnákba. Lezárták a sóbánya bejáratát. Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) csütörtöki közleményében elismerte, hogy már a Telegdy-bányarészt sem lehet megmenteni, ugyanakkor úgy fogalmaztak: veszélybe került a föld alatti sókészlet, valamint a berendezések és gépek, ugyanis nem mindent tudtak időben kimenteni - írta meg a maszol.ro.

Nem sikerült megóvni a parajdi sóbánya egyetlen még épen maradt részlegét, a víz csütörtökön késő délelőtt utat talált a Telegdy-részlegbe - közölte a létesítmény vezetőivel történt egyeztetést követően Nyágrus László, Parajd polgármestere. A település vezetője a portálnak elmondta, hogy jelenleg próbálják kimenteni a gépeket, az eszközöket, miután a beton védőgátak kialakítása nem járt eredménnyel. A település vezetője elkeseredetten jegyezte meg: nem tudja, mi következhet még ezek után.

Az Országos Sóipari Társaság csütörtöki közleményében azt írta, mindent megtesznek az esetleges újranyitás, vagy a sókitermelés úrjaindítás érdekében, továbbá azt írták, a parajdiak mellett állnak ezekben a nehéz napokban. Hozzátették, erőfeszítéseket tesznek, hogy csökkentsék a sóbányát ért katasztrófa hatását. Beszámolójuk szerint nemcsak a bányában levő sókészletek, hanem a felszerelések és a kitermeléshez használt gépek is megsemmisülnek.

A portál egy parajdi olvasója a helyszínről erősítette meg, hogy az utolsó bányarészt is el kellett hagyniuk a mentést végző dolgozóknak. Az 1991-ben elkészült Telegdy-részleg volt az utolsó, amit megpróbáltak megmenteni a későbbi esetleges kitermelésnek, az odavezető utat igyekeztek egy faácsolat közé öntött beton védemi gáttal megóvni a beömlő víztől. Mint mondta,

teljesen megcsináltak egy ácsolatot, és abban öntöttek betont. Most úgy néz ki, hogy a víz azt elérte, és átmosta már, befolyik mellette. Az utolsó remény is elveszett, úgy tűnik, nincs semmilyen mód, amivel meg lehetne menteni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

A napraforgó helyzet (x)

A hűvös tavasz miatt a napraforgó fejlettsége nem az ideális viszont a gyomok már olyan nagyok lehetnek, hogy nem lehet várni a gyomirtással.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
EZT OLVASTAD MÁR?