Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) csütörtöki közleménye szerint a kutatók egy új, felszálló irányú Sentinel-1 műholdfelvétel integrálásával, valamint korábbi felvételek felhasználásával végeztek előzetes radar-interferometriai mozgásvizsgálatot Parajd térségére vonatkozóan. Az eredmények csekély mértékű (évi néhány milliméteres) felszínmozgásokat mutatnak, amelyek nagyrészt összhangban állnak más intézmények - például a TerraSigna vagy a Datelite Kft. - korábbi becsléseivel - olvasható a tájékoztatásban.
A parajdi Sóháton elhelyezett radar-reflektoraink esetében a vízbetörések óta nem észleltünk hirtelen elmozdulást
- írták a kutatók, akik a jelentésben hangsúlyozták, hogy a vizsgálat jelenleg korlátozott, mivel a rendelkezésükre álló adatsor csupán mintegy két évet ölel fel, és kizárólag az úgynevezett felszálló irányból készült műholdfelvételeken alapul.
A térség délnyugati részén, különösen a Dózsa-bánya környezetében, enyhe süllyedést és/vagy kelet felé történő elmozdulást (műholdtól való távolodást) figyeltek meg. A Sóháton telepített három reflektor közül kettő megbízható jelet szolgáltat a radar-interferometriai feldolgozásokhoz, ez lehetővé teszi a térbeli mozgások részletesebb értékelését.
A kialakult helyzet átfogóbb és megbízhatóbb értelmezéséhez elengedhetetlen további műholdfelvételek bevonása felszálló és leszálló irányból is
- vélték a kutatók.
Ezzel párhuzamosan helyi földtudományi és geodéziai szakembereik intenzíven dolgoznak a kiépített szeizmikus és geodéziai monitoringrendszer adatainak gyűjtésén és értelmezésén. A kutatók hozzátették, hogy bíznak benne, hogy a jövőben további korszerű InSAR-szórópontokat is tudnak telepíteni, amelyek elősegítik a térség földtani folyamataiban zajló változások jobb megértését és pontosabb követését.