Kelbimbó

A kelbimbó a vadkáposzta egy termesztett változata. A káposztafélék családjába tartozó kétéves növény, közvetlen rokona a fejes káposztának.

A kelbimbó jellemzői

A kelbimbót a 19. században, Belgiumban nemesítették ki, emiatt angolul például „brüsszeli káposztának” is nevezik. Mindamellett, hogy roppant egészséges és finom zöldség, ősszel különböző színt öltő levelei, másodéves, sárga virágú tövei és becőtermései is igen mutatósak. A kelbimbó főgyökere erőteljes, dús oldalgyökerekkel mélyre (80-100 cm-re) hatol, ezért szárazságtűrő - ami manapság igen fontos tulajdonságnak számít. Szára közepesen fásul, olykor 130 cm magas, tengelyszerű. A kelbimbó nektártartalmú, vegyes beporzású virágai májusban nyílnak.

A kelbimbó nem egy igényes növény, de azt szem előtt kell tartani, hogy leginkább a középkötött, kissé meszes talajokban termeszthető. Emellett fény, tápanyag- és vízigényes, de a káposztafélék közül a leginkább szárazságtűrő. Az 5-6 hetes palántákat június elején kell kiültetni. A kisebb fagyokat egyaránt jól bírja. A kelbimbó jó előnövényei a hüvelyesek és a jól trágyázott kapáskultúrák, utána pedig paprikát és más zöldségféléket érdemes vetni.

A kelbimbó termesztése és jótékony hatásai

A kelbimbó tápértéke kiemelkedő, a kalóriatartalma viszont igen alacsony, éppen ezért diétázóknak erősen ajánlott. Vitamin - és ásványianyag-tartalma jelentős: C-vitamin, B-vitaminok, K-vitamin, béta-karotin, valamint kálium, kalcium, magnézium, foszfor, nátrium, vas, kén, króm, gazdag forrása. A kelbimbó gyulladáscsökkentő, antioxidáns, rákmegelőző, immunrendszert erősítő és emésztést serkentő hatású.