Forró földviták: törölték az alkotmányellenes részeket

agrarszektor.hu
Kivette az alkotmányellenes passzusokat az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényből a parlament. Korábban az ügyben az váltott ki jogi és politikai vitákat, hogy a kormány a nemzeti földalapkezelő szervezet (NFA) tulajdonosi joggyakorlása alá sorolta volna azokat az állami földeket is, amelyek a nemzeti parkokhoz tartoznak.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Elhagyta az alaptörvény-ellenességet okozó rendelkezéseket az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényből az Országgyűlés. Az MTI szerint a képviselők 112 igen szavazattal, 67 nem ellenében döntöttek az április 28-án elfogadott jogszabály módosításáról, amelynek alaptörvény-ellenességével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kért előzetes normakontrollt a testülettől.

Heves viták után

Mint ismert, a jogszabály tavasszal azért váltott ki politikai vitákat, mert a nemzeti földalapkezelő szervezet (NFA) tulajdonosi joggyakorlása alá sorolta azokat az állami földeket is, amelyek a nemzeti parkokhoz tartoznak. A kormány szerint szükség lett volna az egységesítésre, az ellenzéki viszont "földmutyiról és földrablásról" beszélt, majd Áder János az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben.

 

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

Az Ab még nyáron kimondta, hogy alkotmányellenes a kétharmados többséget igénylő részek feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területeknél a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalap gyakorolná, amely elsődlegesen nem természetvédelmi, hanem gazdasági elvek alapján működik. Ezen rendelkezéseket a Ház elhagyta a törvény szövegéből.

Kisajátítási szabályok

A jogszabályban ugyanakkor megmaradt az a rendelkezés, amely szerint egyes, magántulajdonba került védett természeti területek kisajátításának határidejét 3 évvel meghosszabbítják. Jelenleg is folyamatban van 60 ezer hektár védett természeti terület kisajátítása magántulajdonosoktól és további 8700 hektár más jogosulti körtől. A határidő 2018. december 31-ig meghosszabbítása azért szükséges, hogy a nemzeti park igazgatóságok folytathassák az állami tulajdonba vételeket és a jogosultak megkaphassák a nekik járó kártalanítást. Ezzel összefüggésben az Ab megállapította, hogy - a köztársasági elnök indítványában foglaltakkal ellentétben - nem igényel kétharmados többséget.

A törvénnyel lehetővé válik egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében a haszonbérleti szerződések felmondása, illetve előhaszonbérleti jogok megszüntetése. Utóbbi azokra is vonatkozik, amelyeket még a korábbi földtörvény hatálya alatt kötöttek. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ez a passzus sem alaptörvény-ellenes.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?