2022. június 27. hétfő László

Hírek - Föld

Súlyos mérgezési hullám pusztít Tunéziában: a műtrágyagyártás felelős mindenért

A szomszédban dúló háború miatt kilőttek a műtrágyaárak is, amit Tunézia próbál az előnyére fordítani. Az ország foszfáttartalmú műtrágyák piacán eddig is a vezető exportőrök között volt, de most a műtrágya-előállítás még jobban fokozza. Ezzel egyúttal a környezeti károk súlyosságát és nagyságát is növelik: az egyik tengerparti foszfátüzem például naponta több tonna szennyező, radioaktív anyagot ereszt a Földközi-tengerbe, és már elkezdett letörölni a térképről egy oázist is.
 
 

Tunéziában a 19. század végén fedezték fel, hogy hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésre foszfát ásványok, amelyeket kibányászva, majd kezelve remekül lehet használni a mezőgazdaságban. A növények általában jobban növekednek, ha foszforhoz is jutnak, persze önmagában ez az anyag sem jelent garanciát erre. Kezdetben, úgy jó ötven évig, a második világháború végéig a kitermelt kőzetet exportálták, csak ezután kezdtek el foszforsav- és műtrágyagyárakat telepíteni Tunéziában. Az ország a világpiacon is jelentős szereplő lett, hiszen az ötödik legnagyobb exportőr. 2010-ig biztos lábakon állt a foszfátbiznisz, de az Arab tavasz után visszaesett a kitermelés és az előállítás, évi 8 millióról 3 millió tonnára csökkent. Idén viszont nagyjából a korábbi teljesítményt célozzák már meg, hogy kitöltsék a világpiacon keletkezett hiányt - írja a Telex.

Mivel nemzetgazdasági szempontból is jelentős az ágazat, nem meglepő, hogy a bányák nyitásánál, bővítésénél, vagy foszforüzemek telepítésének a hatóságok szemet hunynak néhány dolog fölött. A profit ott is fontosabb, mint a környezet megóvása, vagy az emberek egészsége. Hogy miért is jelent ez az egész nagy problémát, jól mutatja, hogy a világon mindössze néhány tengerparti oázis létezik, az egyik ilyen éppen a tunéziai-algériai határ közelében található. A Gabès-öböl körülbelül 300 halfaj ívó- és táplálkozóhelye volt egyaránt, amire támaszkodni tudott a halászat is, ami a datolyatermesztés és a kereskedés mellett a régió hagyományos gazdasági motorja volt. Egy tonna műtrágyához való foszforsavhoz négy tonna kőzetanyag és három tonna kénsav kell. A műveletek végén a foszforsav mellett több más veszélyes melléktermék is megmarad, többek között savak, illetve a nyomokban nehézfémeket tartalmazó és enyhén radioaktív foszfogipsz is. Az ezeket tartalmazó zagyot a GCT meg sem próbálja ártalmatlanítani, biztonságosan tárolni, elzárni, minden ömlik bele a Földközi-tengerbe - naponta mintegy 17 tonnányit ömlesztenek bele a vízbe.

Egy 2018-as uniós jelentés szerint GCT évente nagyjából 5 millió tonna foszfogipszet juttat a Földközi-tengerbe. A befolyó zagy viszont a partközeli élővilágot tulajdonképpen elsöpörte, az említett jelentés szerint a kiengedett kulimász elpusztította a zátonyok élővilágát, megfulladtak a halak és a tengeri fű is eltűnt. Ha mindez nem lenne elég, több száz faj is eltűnt teljesen, egyes kutatók úgy vélik, hogy nem egy olyan faj lesz, mely már sosem fog visszatérni erre a területre. Mivel a nehézfémek akkumulálódhatnak, így a halak szervezetében is megmaradhatnak, ami aztán az emberek asztalára is kerülhet. Az állatok mellett a növények sem jelentenek túl egészséges táplálékot, hiszen az öböl környékén a talajba is beszivárogtak a mérgező anyagok. A környéken egyre több a rákos megbetegedés, egy 2012-es felmérés úgy találta, hogy egy az üzem közelében lévő településen közel 12 százalékos volt a tüdőrák előfordulása, és száz vizsgált család körében hasonló arányt mutattak a vesebetegségek is. Ami pedig a legnagyobb problémát jelenti, hogy a helyi környezetvédelmi aktivisták szerint senki nem tesz semmit, a környezetvédelmi miniszter is kiment a helyszínre, sírt a tengerparton, majd visszament és nem tett semmit azóta sem. 

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben