A Google anyacége is beszáll az agrárbizniszbe: igazi szuperrobottal törnek be a piacra

A Google anyacége is beszáll az agrárbizniszbe: igazi szuperrobottal törnek be a piacra

Mezőgazdasági robotot fejleszt az Alphabet Inc., amely a Google anyacége. A Mineral névre keresztelt robot a szántóföldi növényeket fogja vizsgálni, amelynek során a tervek szerint rengeteg, a mezőgazdaság számára fontos adatot fog generálni.

Az Alphabet nagy problémákra, technológiai áttörésekkel radikális megoldásokat kereső, egyszerűen csak X nevet viselő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozása a napokban rántotta le a leplet a következő nagy projektjéről, írta meg a TheCrunch. Ez pedig egy olyan kerekeken gördülő robot lesz, ami az ültetvényeken a növények között haladva képes mindet megvizsgálni, és ezekről adatokat gyűjteni. A korábban csak "számítási mezőgazdasági projekt" néven futó terv a Mineral nevet kapta, de ez nem valami kód, nincs mögötte semmiféle rejtett jelentés. Egyszerűen csak arról van szól, hogy a fejlesztő csapat szerint az ásványok kifejezetten hasznosak a mezőgazdaság számára.

A projekt bejelentése meglehetősen diszkrét volt, az X labs csak egy blogbejegyzésben és egy átszerkesztett weboldalon adta hírül annak elindítását. A Mineral jelenleg még nagyon kísérleti fázisban van. A fejlesztők elárulták, hogy az ötlet akkor született, amikor a csapat látta, hogy a mezőgazdaság digitalizálására irányuló erőfeszítések nem értek el akkora sikert, mint várták, miközben a fenntartható élelmiszer-termelés jelentősége évről évre növekszik.

Ezek az új adatfolyamok vagy teljesen maguk alá temetik az embert, vagy nem fogják át a mezőgazdaság összetettségét, emiatt sokan visszatérnek olyan régi módszerekhez, mint a hagyományok, a szokások és a megérzések

- írta Elliott Grant, a Mineral projekt vezetője.

A szakember szerint a mezőgazdaságnak átfogó és hozzáférhető megoldásokra van szüksége. Ahogy a Google is azzal a gondolattal kezdődött eredetileg, hogy indexelni kellene az egész internetet, és ezeket az információkat rendszerezni, Grant és csapata elképzelték, mennyi mindenre lenne képes a mezőgazdaság, ha egy tábla minden növényét egyedileg fel lehetne mérni és ezt a tudást lehetséges lenne rendszerezni.

A Mineral csapata ennek a célnak az elérése érdekében döntött egy növényvizsgáló kisgép megalkotása mellett. A gép intelligensen és fáradhatatlanul járná a földeket, és szünet nélkül végezné a fárasztó felmérési és adatfelvételi munkákat. Ha a termesztők egyenként, minden növényükről megbízható adatokkal rendelkeznek, úgy könnyebb hasonló szinten döntéseket hozniuk az esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatosan. A Mineral projekt egyelőre még nagyon az elején tart, a bejelentésen kívül nincs sok bizonyosság a robotot illetően.

(Címlapkép forrása: Alphabet Inc.)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?