2020. március 29. vasárnap Auguszta

Hírek - Gépek

El tudnál vezetni egy modern gazdaságot? Ebben a játékban kipróbálhatod!

Az Epic Games Store, online számítógépes játékokkal foglalkozó áruház, egy rövid ideig ingyenesen letölthetővé tette a Giants Software nagy sikerű szimulátorát, amelyben egy modern gazdaságot irányíthatunk tetszésünk szerint. A Farming Simulator 19-ben, egyebek mellett, több mint 300 fajta mezőgazdasági gépet próbálhatunk ki, amelyeket mind valóban létező járművekről mintáztak.
 
 

Az online számítógépes játékokkal kereskedő Epic Games Store, ami a Valve által üzemeltetett Steam legnagyobb vetélytársa, időről időre ingyenesen elérhetővé teszi egyik-másik sikerjátékát, amelyekhez így bárki hozzájuthat. A legfrissebb akciójuk a 2018 novemberében megjelent Farming Simulator 19, írta meg a Farming UK.

A Giants Software által fejlesztett játék egy gazdaság mindennapjaiba viszi el a játékost. Rajtunk áll, hogy mit csinálunk, hogyan és milyen növényeket termesztünk, milyen állatokat tartunk, és mikor és mennyiért adjuk el a megtermelt javainkat. Ez persze még kevés lenne ahhoz a népszerűséghez, ami a Farming Simulator szériát övezi.

A játék nagy erénye, hogy nemcsak menedzselhetjük a számtalan járművünket és felszerelésünket, de ténylegesen vezethetjük is őket. A játékban több mint 300 különféle jármű kormánya mögé ülhetünk be, így nemcsak a John Deere, a Case IH, a New Holland és a Challenger, de a Fendt, a Massey Ferguson, a Valtra, a Krone és még sok más gyártó munkagépeit is kipróbálhatjuk. A játékban választhatunk, hogy amerikai vagy európai környezetben szeretnénk-e elmerülni. A járművek a megszólalásig hasonlítanak valóságos megfelelőikre. A játék a 2020-as AGROmashEXPO-n is kipróbálható volt.

Aki tehát kedvet kapott ahhoz, hogy mindenféle kockázat nélkül kipróbálja magát modern gazdálkodóként, vagy csak szeretne hatalmas vasakat vezetni, az mindenképp látogasson el az Epic Games Store oldalára, és használja ki ezt az egyedi lehetőséget! A játék 2020. február 6-áig tölthető le ingyenesen.

(A cikkben felhasznált képek az IGDB.com tulajdonát képezik.)

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu