Az egész országra kiadták a figyelmeztetést a közelgő vihar miatt: ez durva lesz
Zivatarok, széllökések, de jég is előfordulhat ma.
Zivatarok, széllökések, de jég is előfordulhat ma.
Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd északon szakadozik, gomolyosodik, délen csökken a felhőzet, ott a fátyol- és gomolyfelhők mellett túlnyomóan napos idő lesz
Záporok, zivatarok, de napsütés is várható a következő napokban.
Veszélybe kerültek a szántóföldi kultúrák is.
A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap, és napközben inkább csak helyenként fordulhat elő záporeső
Többször megnövekszik a felhőzet, a déli tájakon azonban szakadozottabb lesz a felhőtakaró, így ott több, míg a felhősebb északi megyesávban kevesebb napsütésre számíthatunk
Nem viccel az időjárás.
Délelőtt a csapadék lassanként mindenütt megszűnik, majd délután észak felől gyorsan csökken a felhőzet
Keleten eleinte még vastagabb lesz a felhőzet, később ott is elvékonyodik
Mintegy 10 fokos lehűlés várható a következő napokban.
Változó mennyiségű és vastagságú magas- és középszintű felhőzetre számíthatunk, emellett kevés gomolyfelhő is képződik
A lezárások miatt nem használt vízrendszerekben legionellozis alakulhat ki.
Változó vastagságú, elsősorban magasszintű felhőzet szűri hol jobban, hol kevésbé a napsütést, illetve többnyire kevés gomolyfelhő is képződik
Globálisan egyre csökken az erdőirtások mértéke.
Magyarországon 30 fok, tőlünk nyugatra havazás várható a jövő hét elején.
Kiderül az ég, mindenütt mérséklődik a szél
Sok napsütésre számíthatunk a következő napokban.
Néhol a 30 fokot is megközelítheti majd a hőmérséklet.
Reggelre mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, és többnyire derült időben lesz részünk, majd észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de több-kevesebb napsütésre mindenhol számíthatunk
Nehezen enyhül az aszály az országban.

A gyógynövények egy részét egyszerűbb a természetben begyűjteni, másoknál jobban járunk, ha termesztjük ezeket.
Az őshonos gyöngytyúk kilójáért több mint négyezer forintot is elkérhetnek itthon.
Az agráriumban havi bruttó 3 815 és 10576 zloty (kb. 340 ezer-940 ezer forint) közötti bérek a jellemzőek Lengyelországban.
Évtizedekig zavartalanul működött a globális kereskedelem, de úgy tűnik, erre már nem lehet építeni.
Ellátási zavar nincs, de az árak már felmentek és egy darabig ott is maradnak.
A CLAAS XERION 4200 és 5000 TRAC VC modellek univerzális, nagy teljesítményű erőgépek, amelyek kialakításuknak köszönhetően széles körű felhasználásra alkalmasak.