Ütött a végzet órája: kínai vegyészek tesznek tönkre egy komplett ágazatot
A szakemberek szerint rövid-, és hosszútávú stratégiára is szükség lenne.
A szakemberek szerint rövid-, és hosszútávú stratégiára is szükség lenne.
Az agrárminiszter szerint nem nyújt elegendő védelmet a méztermelők számára.
Nem véletlenül tiltakoznak januárban.
Ezekkel a kérdésekkel vége a visszaéléseknek.
Saját és a méhek életkörülményeinek javulásáért fognak az utcára vonulni.
A gazdák úgy érzik, a kormány nem tesz semmit az ágazat helyzetének javítására.
Élénkítheti a fogyasztást a húsok jelölése.
Szerintük a kereskedők miatt nem tud emelkedni a fogyasztás
Egyetlen cég egyetlen évét nézték át az uniós könnyvizsgálók, de már ez is sok
A sokismeretlenes egyenletben még Kína a legbiztosabb pont
Durvul a helyzet
Arra voltak kíváncsiak, egyezik-e a címke a beltartalommal
A nitrátterhelés csökkentésének módja a vita tárgya
A probléma okairól és megoldásáról is eltépelődtünk
Több százan torlaszolták el traktorokkal a körgyűrűt.
Traktorokkal torlaszolták el a párizsi körgyűrűt.
Elegük van abból, hogy a városlakók mondják meg, hogyan termeljenek
Nem leszünk a nemzet pofozó bábuja!
A tokaji borász Németországban vette át a díjat.
Haldoklik az európai populáció.

Fórián Zoltán: Az élelmiszer önrendelkezés az a kulcs, amire stratégiánkat építeni kell.
Jelentősen csökkenés figyelhető meg a tojás fogyasztói árában 2026. 44. hetében az előző év azonos időszakához képest.
A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Folytatódik az előlegfizetés, az egyes jogcímeken közel 87 milliárd forint indul útjára.
Komoly jövedelmezőségi és likviditási nehézségekkel küzd a magyar agrárium, miközben a történelmi aszály a növénytermesztést és az állattenyésztést egyaránt súlyosan érintette.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.