Figyelmeztetik a magyarokat: újabb megyékre adtak ki piros riasztást
A legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki öt magyar vármegyére csütörtökre.
A legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki öt magyar vármegyére csütörtökre.
2025. július 1-jével megváltozik az afrikai sertéspestis miatt létrehozott mentesítési terv.
Tavaly 38%-kal több tranzakció keretében 25%-kal nagyobb termőföldterület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9%-os drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon.
A kiszállított nyerstej mennyisége 24 százalékkal csökkent 2025 májusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva itthon.
A diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani.
Az időjárással nagyon kevesen tudnak elégedettek lenni. Amikor esik sokszor sok, amikor meg nem esik eső, akkor aszály van.
Júniusban rövid időn belül a rekord mélységet és a rekord magasságot is megjárta a kígyóuborka ára.
Molnár Béla és két fia, Gergely és Dániel beszél a közös munkáról, a digitalizáció szerepéről és a minőségi termelésről, magas szinten digitalizált növénytermesztő gazdaságukban.
Új rendelet jelent meg, amely módosítja húskészítményekre és egyes előkészített húsokra vonatkozó előírásokat.
Brutális aszály sújtotta Magyarországot 2022-ben, és ha így megy tovább, idén sem lesz jó évünk.
Kiemelten fontos feladat most a búza és a kukorica toxinfertőzésének megelőzése.
Nyolc vármegyére rendelték el a vörös kódot június 25-én az extrém meleg időjárás miatt.
Föld, ember, jövő – agrotechnológia mozgásban – IV. rész
Ma még kitart a forróság, de aztán csütörtökön újabb hidegfront érkezik Magyarországra.
A Bayer Property legújabb fejlesztése, a Harmat Liget projekt Budapest XI. kerületében valósul meg, ahol 7 épülettömbben összesen 270 lakás épül, 2026 végéig.
Magyarország továbbra is kiáll a versenyképesség, valamint a hatékony növény- és állatvédelem mellett.
Érezhető földrengés keletkezett kedden az esti órákban Magyarországon, Győr térségében.
Az északkeleti megyék kivételével az ország teljes területére figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos, száraz időre számíthatunk
Június közepén már jól látszik, hogy a vöröshagyma piacán kínálati hiány lép majd fel, egyelőre azonban még nem kezdődött meg a drágulás.

Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.
Látszólag visszaesés, valójában szerkezeti átalakulás jellemezte a hazai növényvédőszer-piacot 2025-ben.
A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.