Pokollá teszik az egész ország életét ezek a rovarok - Így védekezhetsz ellenük

Hazánkban 2013-ban jelentek meg az első ázsiai márványospoloska példányok, de csak két éve váltak elviselhetetlenné. A kiskertekben augusztustól rongálják szívogatásukkal elsősorban a bogyósgyümölcsöket, a paradicsomot, a paprikát. Októbertől aztán elkezdenek behúzódni a lakóépületekbe, ezzel bosszantva a városlakókat is. Mit tehetünk ellenük?

Az ázsiai márványospoloska polifág faj. Eddig több mint 100 különböző növényfajon figyelték meg táplálkozását, melyek között számos, gazdaságilag jelentős termesztett növény szerepel. Az USA közép-atlanti almatermesztési régiójában 2010-ben több mint 37 millió dolláros veszteséget okozott. A tömeges tojásrakást június végén kezdik, és ez egészen szeptember végéig elhúzódik. A lerakott tojásokból az új nemzedék imágói augusztus második felére, zömmel szeptemberre fejlődnek ki. A pöttyös hátú lárvák augusztustól tömegével lepik el a kertben akkor érő bogyóstermésűeket, de ha nincs más, a körtére is ráfanyalodnak.

Málna, szeder, paradicsom a kedvence

A mezőgazdaságban és kiskertekben engedélyezett rovarölő szerek mindegyike végez a kártevővel, a legnagyobb problémát az okozza, hogy a bogyók érésekor jelennek meg a táplálkozó, szívogató lárvák, amikor már ügyelni kell az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására is. Mivel a rovarnyomás rendkívül nagy, ezért jellemzően a várakozási idő letelte után néhány nappal már ismét megjelenhetnek az első kártevők a paradicsomon, málna- és szederbogyókon, de a paprikán is. Szívogatásuk nyomán a bogyók elszíneződnek, sorvadnak.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!

Biológiai megoldások egyelőre nem ismertek ellene, természetes ellenségei csak az őshazájában és az USA-ban vannak. Ellenben a fürkészdarazsak közül bizonyos tojásfürkészek felhasználhatónak tűnnek a klasszikus biológiai védekezésben. Ám ezek a megoldások is csak üvegházi körülmények között működnek. Szabadföldön egyelőre marad a sűrű permetezés és a szívogatott bogyók kényeskedés nélküli elfogyasztása. Pár paradicsomtő esetén persze megpróbálhatjuk sűrű szövésű hálóval védeni az érő bogyókat.

Októberben elkezdenek behúzódni a lakásba

Ami pedig a lakásokat illeti, a legtisztább módszer a védekezésre, ha az ablakokra, ajtókra szerelhető szúnyoghálókat nem szedjük le októberben, hanem egészen novemberig várunk a finom szövésű anyag leszedésével és mosásával, vagyis az őszi ablakpucolást, nagytakarítást halasszuk egy kicsit későbbre. Ha mégis bekerülnek a rovarok a lakásba, akkor nincs más megoldás, mint a levadászásuk, porszívóval való összegyűjtésük, vagy a szokásos beltéri rovarirtók használata.


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Rémült hangvételű képes beszámolót kaptunk egy olvasónktól.
Pusztító tetvek támadnak a balkonon! Így szabadulj meg tőlük

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!


Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu