Unod a bolti bazsalikomot? Ilyen egyszerűen termeszthetsz otthon sajátot

A bazsalikom nagyon egyszerűen termeszthető fűszernövény, és a legtöbb konyhának mára már szinte elengedhetetlen kelléke lett. A boltok többségében általában megtalálható, így könnyedén hozzá lehet jutni, ezek a növények azonban rendszerint nem bírják sokáig, mert az áruházakban nem megfelelő körülmények között tárolták őket. Megéri tehát saját magunk termeszteni a bazsalikomot, magról ugyanis könnyedén nevelhetünk egészséges növényeket akár a lakásban is. Ráadásul több különböző ízű és színű fajtát is kipróbálhatunk így.

A bazsalikom az egyik legnépszerűbb fűszernövény, rengeteg ételhez kitűnően illik, emellett szinte bárhol beszerezhető. Ha boltban vásároljuk, akkor sajnos gyakran találkozhatunk azzal, hogy a növényünk nem bírja sokáig, aminek az az oka, hogy az áruházakban nem megfelelő körülmények között tárolták őket. Érdemes tehát szakboltból beszerezni a palántát, de ami talán még jobban megéri az az, ha saját magunk termesztjük a bazsalikomot otthon, magról. Pofonegyszerű, és akár lakásban is egészséges növényeket nevelhetünk, ráadásul nem kell megelégednünk a hagyományos fajtákkal, hanem kipróbálhatunk más színű, levélformájú és ízűeket is. 

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A bazsalikomot tavasszal vessük jó minőségű ültetőföldet tartalmazó cserepekbe, vagy kertészetből vegyünk késő tavasszal palántát - írja Konyhakert a lakásban című könyvében Zia Allaway. Ha kifejlett bazsalikomot veszünk, akkor általános termőföldbe ültessük. A bazsalikom szereti a napfényt, ezért legjobban a déli tájolású ablakban érzi jól magát, emellett szereti a meleg szobát, de forró nyári napokon nyissunk ablakot, hogy biztosítsuk a megfelelő légmozgást. 

A bazsalikomot körültekintően kell öntözni. Szereti a nyirkos, de nem pangóan vizes földet, mert ha megreked a víz a földben, akkor hajlamos a gombás betegségekre. A cserepe alján legyen sok vízelvezető nyílás, és 2-3 naponta öntözzük. A leveleire soha ne kerüljön víz, ezzel is védjük a betegségektől. A kifejlett növényt kéthetente tápoldatozzuk leveles növényekhez ajánlott általános folyékony trágyával. Távolítsuk el a virágait, mielőtt felmagzanak. Csippentsük le a leveles hajtásvégeket, amikor szükségünk van rá, de egyszerre ne sokat. Az alacsonyabb, fás részeket ne vágjuk le, mert attól elpusztul a növény. 

A legjobb beltéri változatok

Az egyszerű zöld levelű változatok mellett léteznek lila levelű fajták, melyek gyümölcsös vagy élénken fűszeres ízűek. Ugyanakkor ha citrusos ízt szeretnénk, akkor próbáljuk ki a citrombazsalikomot, amely a bazsalikom megszokott ízét friss aromákkal gazdagítja. Kertészetekben sokféle palántát vethetünk, de szélesebb választékot kapunk, ha magról vetjük a bazsalikomot. 

A Spice bazsalikom az édes bazsalikomhoz hasonló fajta, emellett apró rózsaszín virágaival is díszít. A közönséges kerti bazsalikom, ami a boltokban is kapható, fokhagymaillatú leveleivel rengeteg ételnek jó kiegészítője lehet. A Dark Opal egy enyhén fűszeres ízű, lila levelű fajta, amely a teljes napfényt és a jó vízelvezetésű földet kedveli. Ritkán locsoljuk, és engedjük a földfelszínt kiszáradni a következő locsolásig. A görög bazsalikom egy törpe növésű, apró, erősen fűszeres levelű változat. Különlegessége, hogy a rokonaihoz képest kevésbé érzékeny a penészedésre. Igazi érdekesség, a thai bazsalikom, amely egy attraktív lila szárú, fűszeres, édesgyökér aromájú fajta. 


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ezeket a vegyszermentes módszereket megéri kipróbálni.
Működik a trükk: sosem volt még ilyen könnyű a szúnyogok és a hangyák távoltartása


Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu