Megkezdődött a tavaszi vetés Zalában

MTI
Zala megyében az őszi vetések nagy része kedvező állapotban van, a gazdák pedig megkezdték a tavaszi kalászosok vetését is. Ha tovább melegszik az idő, 1-2 héten belül a napraforgó és a kukorica vetésére is sor kerül.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A növénytermesztők a tavaszi árpa, búza és a zab 66-77 százalékát már elvetették - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala megyei elnöke. Süle Katalin azt is elmondta, hogy az előzetes tervek szerint tavaszi árpát 2,8 ezer, tavaszi búzát 2 ezer, zabot pedig ezer hektáron termelnek a megyében. Csaknem 6 ezer hektár lesz a szója vetésterülete, ezer hektárt meghaladó területen pedig más növényeket - borsót, burgonyát, olajtököt, mustárt, lucernát - vetnek.

Az aktuális növényvédelmi és tápanyag utánpótlási feladatokat folyamatosan végzik a gazdák, ha kedvező lesz az időjárás, 1-2 héten belül megindul a kukorica és a napraforgó vetése is. A szándék szerint a kukorica vetésterülete 38 ezer hektár, míg a napraforgóé 8 ezer hektár lesz.

Zala megyében a 110 ezer hektárnyi vetésterületen fele-fele arányban termelnek őszi és tavaszi szántóföldi növényeket. Az őszi hónapokban 51 193 hektáron került földbe a mag: az őszi káposztarepcét 15 610 hektáron, az őszi búzát 27 970 hektáron vetették el. Az őszi árpa vetésterülete csaknem 5 ezer hektár, a rozsé 400 hektár, 2190 hektáron pedig tritikálét termesztenek - ismertette a NAK megyei elnöke.

Az őszi vetések nagy része kedvező képet mutat, a gazdák végeztek az első fejtrágyázásokkal, sokan már az első növényvédelmi (a kalászosoknál a gombakártevők, a repcénél a rovarkártevők elleni) munkákat is befejezték.

A tavaly ősszel, időben elvetett repce kellően megerősödött és a keményebb fagyokat is jól átvészelte. Kipusztulást nem jelentettek a gazdák. A kalászosok is jól teleltek, megfelelő kezelésekkel a későbbi vetések is elfogadható termést adnak majd.

Komolyabb problémák egyelőre nincsenek Zala megyében, a belvizek megszűntek, az időjárás elfogadható, a gazdák esőt várnak és nem túl gyors felmelegedést - fűzte hozzá Süle Katalin.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?