Amerika kiszimatolta legújabb szójafelvevő piacát

agrarszektor.hu
Az amerikai termelők és kereskedők sokáig bíztak abban, hogy Kína "kiéheztethető". Csakhogy Ázsia nem Nyugat, az itteni emberek éppúgy nem lázadnak fel a szolgáltatások romló színvonala miatt, ahogy Oroszországban sem hiányolták a francia libamájat az embargó meghirdetése után. Ráadásul ilyenkor a piac automatikusan és szinte végérvényesen átrendeződik. Az elvesztett területeket alig lehet visszahódítani.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Tegnap befejeződött az a mezőgazdasági együttműködési konferencia Szingapúrban, amelyik az USA és Délkelet-Ázsia szorosabb kereskedelmi együttműködését tűzte ki céljául. Az amerikaiak kétségbeesetten keresik ugyanis az új útvonalakat a szója számára, miközben egyre világosabban látszik, hogy brazil versenytársaik elhódítják előlük a kínai piacot. Bíznak persze benne, hogy a kereskedelmi háború nem tart örökké - talán már a következő elnökválasztással változik a helyzet -, és a világ elsőszámú szójaimportőre ismét vásárolni kezd, de azért jobb résen lenni, és felkutatni az alternatív értékesítési lehetőségeket.


Sajnos, a kínai vásárlások már sosem fogják elérni a korábbi volument

- vélte a rendezvényen az Amerikai Szójabab Export Tanács vezérigazgatója, Jim Sutter.Kína idén még csak a tavalyi évben elért szójamennyiség harmadát vásárolta meg, a kieső hányadot nem egyszerű azonnal pótolni. Ezért vált különösen fontossá, hogy felkutassák azokat a fejlődő piacokat, amelyek már most igénylik az amerikai portékát, a jövőben pedig még inkább rá lesznek szorulva.

Az Amerikai Szójabab Export Tanács már negyven éve jelen van Délkelet-Ázsiában, de most rakétasebességre kapcsolt a térségben. Rendezvényeket, üzletembertalálkozókat szerveznek, és ezeknek máris van hatásuk a vezérigazgató szerint. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége tíz államot tömörít: Indonézia, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Malajzia, Vietnam, Szingapúr, Brunei, Mianmar, Kambodzsa és Laosz. A térségben pillanatnyilag 650 millió ember él, de 2025-re a népesség 690-695 millióra növekszik, ami fontos célponttá teszi. Több ember több táplálékot és több fehérjét igényel - az állatai számára is. Így aztán Amerika rástartolt Délkelet-Ázsiára.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03