Ukrajna csúcshozamokat vár idén, mégsem kell félnünk az árak miatt - Elmondjuk, miért

Agrárszektor
Ukrajnában is kevesebb csapadék hullott idén a szokásosnál a MARS szeptemberi jelentése szerint, de a deficit csak júniustól érzékelhető az ország középső területein - viszont éppen itt termelik a legtöbb kukoricát. A nyári hőség mindegyik tavaszi vetésű kultúra várható termését visszavetette - de csak a tavalyi évhez mérten. Az ötéves átlagokat így is alaposan túlszárnyalták. Mégsincs mitől tartanunk.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A júnusi hőhullám a búzaszemek telítődésével esett egybe - ahogy nálunk is -, ami részben töppedt, kis súlyú magokat eredményezett Ukrajnában. Az átlaghőmérséklet 4 fokkal haladta meg a sokéves értéket. Ennek ellenére a teljes termőterületet tekintve kedvezően alakult az évjárat valamennyi kalászos gabona számára, ami rekordközeli eredményekhez vezetett. Az őszi árpa átlaghozama 6,6 százalékkal volt jobb, mint az ötéves átlag.

Ami számunkra sokkal izgalmasabb, az a kukorica és a napraforgó terméskilátása. A későn elvetett tavaszi vetésű kultúrákat itt is megviselte a nyári hőség, különösen a kukorica várható hozamai estek vissza a tavalyi évhez képest, de kevesebbre számítanak idén olajosmagvakból is. Az ötéves átlagokhoz mérten azonban még így is meglepően jó eredményekre van kilátás a MARS szerint: 

Szójából 16, kukoricából 14, napraforgóból 6,4 százalékkal lépik túl idén az ötéves átlagot.

Tavalyhoz képest azonban nagyjából változatlan a napraforgó várható termésátlaga és termőterülete (6 millió hektár), így Ukrajna idén közel azonos mennyiségű olaj előállítására lesz képes, mint az előző szezonban, vagyis a termény világpiaci árára nem nehezít majd nagyobb nyomást, mint tavaly. A szója termésmennyisége - a kisebb termőterület ellenére - idén is elérheti a 4,4 millió tonnát az Oil World becslése szerint.Európa csak innen tud GM-mentes szójababot importálni. A világpici árak szempontjából azonban sokkal fontosabb, hogy

az USA a tavaszi rossz kezdetet nem heverte ki, így idén 20 százalékkal (!) kevesebb szójababottermelhet az Oil World becslése szerint.

Eközben Brazíliában is 4 százalékos mínuszt könyvelhettek el az idei betakarítás után. Egyszóval nőni fog az olajosmagra az igény, és a szójahiány várhatóan kedvező hatással lesz a napraforgó árára is. A kukorica miatt sem kell túlizgulnunk a helyzetet. Igaz ugyan, hogy az ötéves átlagot alaposan túlszárnyalják az ukránok idén, viszont láttunk ennél már sokkal rosszabbat is: tavaly 7 százalékkal jobbak voltak az átlaghozamok az ideinél.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. június 13. 13:31