Nagy változás történt a permetezésben: erről minden magyar gazdának tudnia kell

Nagy változás történt a permetezésben: erről minden magyar gazdának tudnia kell

agrarszektor.hu
December közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely az agrárdigitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. Ennek értelmében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van. Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, az elektronikus permetezési napló vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról is nyilatkozni kell.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet* szerint a földhasználóknak és a növényvédelemmel foglalkozóknak tevékenységüket a jövőben az integrált növényvédelem általános elveinek megfelelően kell végezniük. Az EU még 2009-ben fogadta el a peszticidek fenntartható használatáról szóló irányelvet, amelynek előírásait 2011-től fokozatosan kellett alkalmazni. A mostani jogszabálymódosítás révén pedig az integrált növényvédelem alkalmazása már nem csak lehetőség, hanem előírás. A jövőben a hatóság már a növényvédelmi technológiai ellenőrzés során vizsgálni fogja, hogy a termelő az integrált növényvédelem 8 alapelvét betartva, a lehető leghatékonyabb és egyben leginkább környezetkímélő módon folytatja-e a növénytermesztést - írja a Nébih.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

Lényeges változás az is, hogy az értékesítési célra szánt növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről vezetett nyilvántartást (permetezési naplót) 2022. július 1-től a Nébih elektronikus felületén kell vezetni. A jogszabály hangsúlyozza, hogy a nyilvántartásban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez a tevékenység szintén növényvédő szer környezetbe történő kijuttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított - a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó - számlát 3 évig meg kell őrizni. Nincs azonban változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! Ez az elvárás a papír alapú permetezési napló esetében is fennállt, és az elektronikus változatnál sincs másképp.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettség azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek. Esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon (a GN10-es betétlapon), 2022. július 1. után viszont már kizárólag az elektronikus permetezési naplóban kell rögzíteni. Szintén fontos változás, hogy a 2022-es gazdálkodási évre vonatkozó GN benyújtási időszakban csak a papír alapú nyilvántartást kell majd beküldeni, a 2022. második félévére vonatkozó az elektronikus permetezési naplóba rögzített kezelések esetében erre nem lesz szükség. Így tehát - az idei, átmeneti év után - egyszerűsödik a jelentési folyamat. A növényvédelmi szakirányítási tevékenység továbbra is írásbeli szerződés alapján végezhető, azonban az ezzel kapcsolatos szerződéseket már nem kell a Nébih rendszerébe feltölteni. A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkoznak a növényvédelmi munkavégzéssel érintett mezőgazdasági területeik tekintetében a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?