Megdöbbentő, ami a magyar kukoricával történik: erre senki sem számított

agrarszektor.hu
Elképesztő dolog történik a magyar mezőgazdaságban, ugyanis bekövetkezett az, amire már nagyon-nagyon régen nem volt példa: hazánk importra szorul kukoricából. Ezidáig körülbelül 1 millió tonna érkezett be Ukrajnából, mely állítólag jó minőségű és olcsóbb a hazainál.

Bár még tart az aratás, így egyelőre nincs pontos szám a hazai kukoricatermésről, de a 24. hu által megkérdezett szakemberek közül nem akadt egy sem, akinek a becslése szerint elérhetnénk a 4 millió tonnát. Márpedig átlagos évben 4-4,5 millió tonna a belföldi szükséglet, jó években pedig ennek inkább a duplája szokott megteremni, vagyis bőven jutott exportra. Az elmúlt évtizedben jellemzően 6-8 millió tonna termett stabilan, a leggyengébb, 2012-es évben 4,7 millió tonna kukoricát takarítottak be, de a csúcs 9,3 millió tonna volt 2014-ben. Most nagy valószínűséggel hiányt mutat majd a kukoricamérleg: nem takarítanak be annyit, ami a belföldi igényeket fedezné. Hasonlóra legalább 1990 óta nem volt példa - írja a 24.hu.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fontos kiemelni, hogy élelmiszerhiányról egyáltalán nincsen szó, de tény, ami tény, hogy idén az aszály lefelezte a magyar kukoricatermést. Raskó György agrárközgazdász néhány héttel ezelőtt még 5 millió tonnás kukoricatermést becsült az aszálytól kevésbé sújtott dunántúli táblák alapján, de most már ő is úgy látja, 4 millió alatt lesz a mennyiség. Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében szépen zöldelltek a táblák, ám aratáskor kiderült, hogy a látszat csalóka volt, hiszen a csövek kicsik, rövidek voltak, ráadásul kevesebb a sor, mint amire a nagy zöldtömegből következtetni lehetett. Ez pedig annak köszönhető, hogy megtermékenyítéskor akkora sokkot kaphattak a növények a hőségben, hogy egyszerűen nem tudtak kiteljesedni a csövek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Máhr András, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) a főtitkárhelyettese 2,8-3 millió tonna körüli termésről számolt be. Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára szerint azonban egy ilyen helyzetben biztosat senki sem tud, a becslések 2,8-3,6 millió tonna között szóródnak. Az is kérdéses, hogy vajon mire lesz elég a belföldi termés. Ugyanis nemcsak az aszály okozott gondot, hanem a magas energiaárak is, amik miatt az ipari felhasználók várhatóan kevesebb alapanyagot vásárolnak, így elképzelhető, hogy a takarmánygyártók is kevesebbet vesznek. Sőt, azt sem lehet kizárni, hogy a takarmányozás eltolódik a búza felé.

Nem tudni, hogy az állattartást mennyire fogják vissza az egyre növekvő árak. Október-novemberben járnak le az áramszerződések, nem tudni, mennyiért sikerül új kontraktusokat kötni, mennyien húzzák le a rolót vagy fogják vissza a termelésüket - sorolta a bizonytalansági tényezőket a főtitkár. És akkor a 430 forint fölé erősödött dollárárfolyam miatti drágulásról még nem is beszéltünk. A sok bizonytalanság közepette abban mindenki egyetért, hogy szükség van az importra, és egy ideje már érkeznek is a szállítmányok Ukrajnából. Erről nemrég Vitézy Dávid, a technológiai tárca közlekedési államtitkára  is beszámolt. Bár a hangsúlyt arra helyezte, hogy a háború miatt Ukrajnában rekedt gabona vasúti szállítását hogyan segítjük, azért megemlítette, hogy Magyarország is vásárol a terményből. Nem hivatalos források szerint elég sokat, állítólag a szállítmányok nagyobb része, akár kétharmada is nálunk landolhat

- írja a lap.

EZ IS ÉRDEKELHET

Pótsa Zsófia szerint eddig mintegy 1 millió tonna kukoricát importáltak a magyar felhasználók. A piacon az alábbiak szerint szoktak kalkulálni:

Raskó György elmondta, hogy a takarmánygyártók, legalábbis a nagyobbak Ukrajnából szerzik be a kukoricát. Jó a minősége és olcsóbb is: ha valakinek sikerül közvetlenül ukrán partnerrel szerződnie, tehát nem kereskedőkön keresztül bonyolítja az ügyletet, az tonnánként akár 130 ezer forint körüli áron is hozzájuthat, mégpedig telephelyre leszállítva. A piacon úgy tudják, bőven van utánpótlás Ukrajnában, így, ha szükséges, akkor akár újabb 2 millió tonnát is le tudnak szállítani. Lefelé nyomja tehát az árakat az ukrán kukorica, de ugyanez a helyzet az állattenyésztők számára fontos napraforgódarával is, ott 20–25 százalékkal olcsóbb az ukrán import a hazainál. Az orosz búza pedig még lejjebb vihetné az árakat elméletileg, hiszen rekordokat döntött náluk a termés, mintegy 100 millió tonna gabonáról van szó, melynek nagyjából a fele a piacra is kerülhet a következő 12 hónapban.

Címlapkép forrása: MTI/Rosta Tibor

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Elsősorban felelős partnerekre van szükség (x)

A TRM Pro Kft. a Zensteel® építőipari lemeztermékeivel az egyik meghatározó magyar gyártó. Célja, hogy területén a mezőgazdasági vállalkozók egyik legstabilabb partnere legyen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2022. december 5. 14:21