A hőkupolát egy olyan láthatatlan fedőként kell elképzelni, amely alatt folyamatosan forrósodik a levegő. Ebben a lezárt térben a légtömeg lefelé süllyed, és a növekvő nyomás hatására – a kukta működéséhez hasonlóan – tovább melegszik. Ez a légköri képződmény távol tartja a térségünktől a hűvös levegőt és csapadékot szállító ciklonokat, amelyeket más irányba terel. Eközben folyamatosan áramlik be a napenergia, valamint az afrikai forró levegő, így a hőség napról napra fokozódik - számolt be az Infostart.

A jelenség szorosan összefügg a magaslégköri futóáramlásokkal, az úgynevezett jet streamekkel. Ezek a szélcsatornák normál esetben a sarkvidéki és a trópusi területek közötti jelentős hőmérséklet-különbség miatt alakulnak ki. Mivel azonban a sarki területek gyorsabban melegszenek, mint a trópusok, ez a hőkülönbség fokozatosan csökken. Ennek következtében a futóáramlások legyengülnek, és nagy kanyarokat, úgynevezett omega-hullámokat vetnek, amelyek mentén akadálytalanul áramlik észak felé a forró levegő. Mivel a ciklonok követik ezeket az áramlásokat, a lehűléssel együtt messze északra sodródnak, nálunk pedig tartóssá válik a kánikula. Kovács Erik hasonlata szerint ezek a blokkoló anticiklonok a nehezen mozgó, túlsúlyos emberekhez hasonlíthatók, amelyek hatalmas tömegük miatt rendkívül nehezen mozdulnak el.

Az európai nyári időjárást ráadásul egyre inkább meghatározza az Atlanti-óceán felett kialakuló Azori-maximum is, amelynek anticiklonális hatása mind gyakrabban nyúlik be a kontinens fölé, áramlási rendszere pedig tovább segíti a meleg levegő tartós beáramlását. Mindezek eredményeként a hőkupolás időszakok egyre gyakoribbá és tartósabbá válnak. Az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a szakembert Exterde Tibor kérdezte, a kutató kiemelte, hogy míg az 1970-es és 1980-as években egy hőhullám legfeljebb három-négy napig tartott, és nem járt a mostanihoz hasonló extrém forrósággal, napjainkban egy-egy ilyen periódus akár 14-15 napig is elhúzódhat a Kárpát-medencében.