Még szeptember 15-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A DHMZ legfrissebb jelentése szerint a Száva, a Kupa, a Duna, a Mura és a Dráva továbbra is a kisvizes tartományban van. A Dráva és a Duna vízállása megközelítette a történelmi mélypontot: a Dráván Eszéknél augusztus elején mínusz 192 centiméteres új negatív rekordot mértek, míg a Duna Batinánál augusztus 3-án mínusz 142 centiméterrel érte el az eddigi legalacsonyabb szintjét. Az alacsony vízállás miatt nagy homokpadok kerültek felszínre a Dráván, amelyek elzárják a hajózóutat, így a hajók nem tudnak bejutni Eszékre.
Különösen súlyos a helyzet az Orljaván, amelynek vízállása Pozsega közelében mindössze három centiméterre csökkent. Szakemberek szerint a folyó néhány napon belül teljesen kiszáradhat. A DHMZ előrejelzése szerint egyelőre nem várható jelentős változás: a Száva, a Kupa, a Duna és a Mura továbbra is a kisvizes tartományban maradhat, a Dráva vízállása pedig várhatóan stagnál.
A meteorológiai és hidrológiai szolgálat arra is figyelmeztetett, hogy a tartós csapadékhiány már a felszín alatti vízkészletekre is hatással van. A Duna Batinánál az év jelentős részében a hidrológiai aszály küszöbértéke alatt volt, miközben Horvátország középső, északi és keleti részén tovább csökken a talajvíz szintje, amely több helyen a korábban mért minimumokhoz közelít.











