A módszer rendkívüli népszerűsége és hatékonysága abban rejlik, hogy a hagyományos parkosításhoz képest akár tízszer gyorsabb növekedést és harmincszor sűrűbb növényállományt képes produkálni. Mivel a minierdőkben legalább 15 különböző, egymást támogató őshonos fafaj és cserje él együtt szoros közösségben, a kialakuló komplex ökoszisztéma arányaiban lényegesen több szén-dioxidot képes elnyelni, mint a monokultúrás (egysíkú) városi fasorok. A sűrű növényzet emellett kimagasló hatékonysággal szűri meg a városi szmogot és a szálló port, jelentősen csillapítja a közlekedési zajt, intenzív párologtatása révén pedig lokális oázisként hűti a nyári hőszigetek által felforrósított városi levegőt.

A módszer Akira Miyawaki japán botanikus és növényökológus nevéhez kapcsolódik. Eredeti célja a leromlott területek helyreállítása volt, az adott térség potenciális természetes növényzetének megfelelő fajok felhasználásával. A telepítés során általában négyzetméterenként jellemzően két-négy fiatal fát vagy cserjét ültetnek, több növényzeti szintet és változatos fajösszetételt kialakítva. A csemetéket nem szabályos sorokban, hanem kevert elrendezésben helyezik el, a talajt előzetesen 1 méter mélyen fellazítják, szerves anyaggal egy erdei televényt hoznak létre, végül pedig mulccsal takarják.

A nagy állománysűrűség miatt a növények között már fiatal korban erős együttműködés alakul ki a fényért, a vízért és a tápanyagokért, ami egyes fajoknál gyors magassági növekedést eredményezhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rövid idő alatt érett erdei ökoszisztéma alakul ki, hiszen egy természetes erdő évtizedek, esetenként évszázadok alatt fejlődik ki. Az érett állomány gyors kialakulására és a néhány év utáni önfenntartásra vonatkozó állításokat a jelenlegi szakirodalom nem támasztja alá kellő bizonyossággal. Az azonban bizonyos, hogy 3-4 év elteltével felülről zár a lombkorona, amely kifejezetten erdő hangulatot és klímát nyújt.

A Miyawaki-erdőre célszerűbb intenzíven létrehozott, erdőszerű városi növényállományként tekinteni. A gyors kezdeti fejlődés ugyanakkor előkészítést és fenntartást igényel, a talajvizsgálat pedig különösen fontos. Az első években rendszeres öntözésre, gyommentesítésre és mulcspótlásra is szükség lehet.    

A modern városi zöldfelület-fejlesztés ma már nem csupán elszigetelt esztétikai elemekben gondolkodik, hanem a rendszerszintű zöldinfrastruktúra és a fenntartható vízgazdálkodás integrációjában. A klímaváltozás okozta aszályok és a hirtelen lezúduló villámárvizek kezelésére a legkorszerűbb nemzetközi városfejlesztési irányzat az úgynevezett „szivacsváros” (Sponge City) koncepció, amelynek a Miyawaki-erdők is pillérei. Ezen megközelítés célja, hogy a csapadékvizet ne a csatornahálózatba vezessük, hanem helyben tartsuk és a városi zöldfelületek táplálására hasznosítsuk. A sűrű minierdők fellazított, humuszban és mikroorganizmusokban gazdag talajszerkezete szivacsként szívja magába és raktározza el a vizet, ezáltal csökkenti a burkolt felületekről lefolyó áradások kockázatát, miközben folyamatosan utántáplálja a talajvízkészletet.

A kialakuló lombfelület árnyékolással és párologtatással csökkentheti a közvetlen környezet hőmérsékletét, a mulcsos talajtakarás pedig csökkentheti a párolgást és javíthatja a csapadék beszivárgását. Egy három városi helyszínre kiterjedő vizsgálat a minierdők talajában nagyobb porozitást és nagyobb becsült vízáteresztő képességet állapított meg a szomszédos kontrollterületekhez képest. A telepítést ugyanakkor jelentős talajcsere előzte meg, ezért az eredmények általánosításához további vizsgálatok szükségesek. A minierdő emellett élőhelyet nyújthat rovaroknak, madaraknak és más városi élőlényeknek, valamint szemléletformáló szerepet is betölthet.

Hazánk első Miyawaki-erdejét 2021-ben telepítették Budapest I. kerületében, a Tabánban: a mintegy 40 négyzetméteres területre kilenc őshonos faj összesen 120 egyedét ültették el. Ezt további telepítések követték, 2026 végére pedig Budapesten már harminc helyszínen volt Miyawaki-módszerrel kialakított minierdő, országosan pedig közel ötven. 

A fajválasztásnál önmagában nem elegendő az őshonosság: figyelembe kell venni a talaj víz- és tápanyag-ellátottságát, a városi hőterhelést, a rendelkezésre álló gyökérteret, valamint a jelenlegi és a várható éghajlati viszonyokat is. A Miyawaki-erdő értékes eleme lehet a városi zöldinfrastruktúrának, de nem jelent minden területen alkalmazható, általánosan legjobb megoldást. Hosszú távú eredményességét a növények megmaradása, az állomány szerkezete, fenntartási igénye és vízszükséglete, valamint a talaj és a biológiai sokféleség változása alapján érdemes értékelni.