2020. október 28. szerda Simon, Szimonetta

Hírek - Növény

Fellélegezhetnek a magyar gazdák: érkezik a régóta várt csapadék

A növénytermesztés számára kimondottan kedvezőtlen, száraz, hajnalonként gyakran hideg időjárású periódus a héten véget ér. A már régóta uralkodó északkeleti áramlást délnyugati váltja fel, ami a csapadékhajlam növekedésével jár együtt. Így a héten sokfelé lehet záporokra, zivatarokra számítani, ami ugyan nem ér fel a csendes, áztató eső jótékony hatásával, de a szárazságot enyhíti. A csapadékos idővel ugyanakkor megjelennek a növényi kórokozók is, az ellenük való védekezésre is nagy hangsúlyt kell fektetni az előttünk álló időszakban.
 
 

A múlt héten sem változott Magyarország időjárása a megelőző hetekhez képest - írja a met.hu. Szombaton erős, sokfelé viharos széllel vonult át egy hidegfront, melyhez kötődően északkeleten voltak kisebb záporok, majd vasárnap hajnalban délnyugaton is hullott némi eső, ez azonban az 1 mm-t sem érte el. Így a heti csapadékösszeg 0 és 1 mm között alakult, az ország túlnyomó részén semmi nem esett, és az elmúlt 30 nap csapadékmennyisége is csak elszórtan éri el a 10 mm-t. A talajok felső 20 cm-es rétege, ahonnan a már elvetett napraforgó és kukorica magok is kelni próbálnak, a növények számára hasznosítható vízmennyiségnek mindössze 15-25%-át tart tartalmazza. A mélyebbre lenyúló gyökérzettel rendelkező őszi vetések még találnak nedvességet a középső és mélyebb talajrétegekben, bár az elmúlt egy hétben sokat veszített nedvességtartalmából a 20-50 cm közötti réteg is. 50 cm alatt azonban még kimondottan jó a talajok vízellátottsága a csapadékos késő őszi és téli időjárásnak köszönhetően.

A hőmérséklet a hét első felében jellemzően kevéssel 20 fok alatt alakult a legmelegebb órákban is, majd csütörtöktől melegedés kezdődött, 20-25 fok közötti maximumokkal, aminek a szombaton átvonult hidegfront vetett véget. Így vasárnapra néhány fokkal ismét visszaesett a hőmérséklet. A fagyzugos területeken, illetve a rendkívül száraz homokfelszínek fölött hajnalonként gyenge fagyok szombat kivételével minden nap kialakultak, máshol fagypont fölött alakultak a minimumok. 

Az őszi kalászosok a szárbaindulás, az őszi káposztarepce pedig a virágzás fenológiai fázisában jár. Ezek a növények ilyenkor, április-május hónapokban igénylik a legtöbb csapadékot, a tartós csapadékhiány igen kedvezőtlenül hat a fejlődésükre. A kapás növények közül a napraforgó vetése a legtöbb helyen már megtörtént, a kukorica és a burgonya vetése is folyamatban van. A magágyak azonban rendkívül szárazak, a csírázáshoz és a keléshez nedvességre lenne szükség. A gyümölcsfák közül az alma, a birs és a dió virágzik még. A száraz idő a legtöbb növényi kórokozó terjedésének sem kedvezett, a csapadékosabb, nedvesebb idő beköszöntével azonban ezek hirtelen elszaporodására is számítani lehet. 

Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez. Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Március második dekádjától mind a mai napig, immár hét hete alig esett, a talaj nagyon sokat vesztett a nedvességtartalmából, főleg a felső réteg kritikusan száraz. Összességében jelenleg a halmozott csapadékösszeg már az ideális érték alá csökkent. A növények egyelőre még találnak nedvességet a talaj mélyebb rétegeiben, de optimális fejlődésükhöz ebben a kritikus időszakban ez nem elegendő. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket.

Az előttünk álló héten változékonyabbra, nedvesebbre fordul időjárásunk. Több lesz fölöttünk a felhő, és az ország valamely területén minden nap várható csapadék, leginkább záporok, zivatarok formájában. A legnagyobb területre kiterjedően szerdán és pénteken eshet. A csapadékos idő a jelenlegi számítások szerint sajnos csak átmeneti, a Dunántúlon már szombattól, keleten vasárnaptól jelentősen csökken a csapadékhajlam. Addig azonban jellemzően 10 és 20 mm közötti összeg várható országosan, bár a záporos jellegből adódóan nagyobb területi különbségek is lehetnek. A héten is gyakran várható napközben megélénkülő szél, a hétvégé sokfelé erős lökésekre is számítani lehet. A hőmérséklet a hét első felében 20 fok fölött tetőzik a délutáni órákban, majd péntektől 15-20 fok közötti maximumok lesznek jellemzőek. Az éjszakai fagyok keddtől a fagyzugos területeken is megszűnnek, az eddigieknél enyhébb éjszakákra számíthatunk. A talajhőmérséklet tovább melegszik, a hét közepén már országszerte meghaladja a 14 fokot az 5 cm-en mért érték.   

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu