Kiderült: ez a négy növény hozza a legtöbb pénzt a magyar gazdáknak

Kiderült: ez a négy növény hozza a legtöbb pénzt a magyar gazdáknak

agrarszektor.hu
A négy legnagyobb termelési értékű szántóföldi növény közül 2010-hez viszonyítva a napraforgó és a repce területe kissé növekedett, a kukoricáé csökkent. A kukorica betakarított területe 2019-ben ismét egymillió hektár fölé emelkedett.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A búza területe az elmúlt tíz évben szűk határokon belül változott. Tavaly Magyarországon 53 ezer hektárral nagyobb területen vetettek gabonát, mint 2018-ban, a termés mennyisége pedig félmillió tonnával haladta meg az egy évvel korábbit, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az időjárási anomáliák nagy hatással voltak az egyes gabonafélék terméseredményeire, olvasható a Világgazdaság oldalán.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

A kukoricán és a lucernaszénán kívül valamennyi fontosabb őszi haszonnövény betakarított területe kisebb-nagyobb mértékben elmaradt a 2018. évitől. Az 5,4 millió tonnás búzatermés 2,1%-kal több volt, mint a 2018-as. Kenyérnek való gabonaféléket az elmúlt hét évben - az egy 2017 kivételével - több mint egymillió hektárról takarítottak be.

Az átlaghozam 3,1%-kal emelkedett, és elérte a hektáronkénti 5,3 tonnát. Ez 2,4%-kal magasabb az előző öt év átlagánál is. A legtöbb búza - az országos mennyiség közel 10%-a - Jász-Nagykun-Szolnok megyében termett tavaly. A legmagasabb termésátlagokat a dunántúli megyékben érték el. Baranya, Vas, Somogy és Tolna megyében az átlagos hektáronkénti hozam elérte vagy meghaladta a hat tonnát. A termésátlag két dél-alföldi megyében, Békésben és Csongrádban volt a legalacsonyabb. A tavalyi év első tizenegy hónapjában 2,6%-kal kevesebb búzát vásároltak fel a termelőktől, mint 2018 hasonló időszakában. A felvásárlási ár kilogrammonként 51 forint volt, ez 2016 óta folyamatosan emelkedik.

A kukorica betakarított területe 2019-ben ismét egymillió hektár fölé emelkedett (1,03 millió hektár volt), ez egy év alatt 9,4%-os növekedés. E területről 8,3 millió tonna termést takarítottak be, a 2018. évinél 3,7%-kal, az előző öt év átlagánál 5%-kal többet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03