Brutális összegű támogatást kap a mezőgazdaság: ez mindent átalakíthat
Bill Gates alapítványa a következő négy évben legalább 1,4 milliárd dollárt költ a Szubszaharai-Afrika és Ázsia gazdálkodók segítésére.
Bill Gates alapítványa a következő négy évben legalább 1,4 milliárd dollárt költ a Szubszaharai-Afrika és Ázsia gazdálkodók segítésére.
Egy óriási burgonyafeldolgozó üzem építését kezdte meg a MAIS vállalat Ukrajnában.
Jelenleg nemcsak az európai, de a globális burgonyapiacokon is elég nyomottak az árak.
Míg a 2000-es években átlagosan 800 ezer tonna burgonyát takarítottak be Magyarországon, mára ez a mennyiség a negyedére csökkent.
A 2000-es évek elején még nagyjából 800 ezer tonnát takarítottak be itthon, mára ez a mennyiség a negyedére esett vissza.
Az EU 2024-es gyümölcs-, zöldség- és burgonyatermelése szinte megegyezett az előző évivel.
A közeljövőben kereskedelmi forgalomba kerül egy önjáró válogató robot, ami forradalmasíthatja a növénytermelést.
A tömörödött talaj főleg Közép- és Kelet-Ukrajnát érinti, ezért már most magasnak mondhatók a kis- és nagykereskedelmi árak egyaránt.
Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban a második negyedévben a 2024-es azonos időszakhoz képest.
Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg.
A krumpli egy ősi kereszteződés eredményeként kialakult növényfaj, amelyben a paradicsom meghatározó szerepet játszott.
Nem csak a klímaváltozás okoz problémákat a burgonyatermesztésben Magyarországon.
Így óvhatják meg a profi gazdák burgonyatermésüket az egyre szaporodó kártevőktől.
A legsúlyosabb minőségi és mennyiségi veszteséget a termesztés során a vírusos betegségek okozzák.
Akár 40 foknál is melegebb jöhet, így védekezhetnek a gazdák a 2025-ös hőhullámok ellen.
Az előző évinél 24 százalékkal magasabb árszint mellett is intenzív a kereslet a krumplira.
A burgonyaárak, amelyek az előző évi 12%-os terméskiesés óta háromszorosukra emelkedtek, tovább súlyosbítják a helyzetet az oroszoknál.
2025. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,2%-kal nőttek az árak.
A konyhakertekben gyakran a jól bevált, népszerű zöldségek dominálnak, pedig számos ma már ritkábban termesztett faj is létezik.
Alig 15 év alatt több mint ötszörösére nőtt a diszkontláncokban értékesített burgonya mennyisége.

Kutatásban, oktatásban és a mezőgazdasági termelésben is jelentős versenyelőnyt jelent.
Az utóbbi években drasztikusan megemelkedtek a gépek, építőanyagok és szolgáltatások árai, miközben a termények felvásárlási ára ezt messze nem követte.
2024-ben több, mint 5 százalékkal drágultak a szántók Magyarországon az egy évvel korábbi árszinthez képest.
2024-ben a magyar mezőgazdaságban az állattenyésztés és a tejágazat növekedett, a növénytermesztés kihívásokkal szembesült.
Hamarosan kiderül, hogy 300-400 ezer hektáron milyen növény kerül a kukorica helyére.