Úgy tűnik, hogy megismétlődik a tavalyi forgatókönyv a lengyeleknél
A legfrissebb jelentések szerint kis mértékben, de emelkedett a léalma felvásárlási ára Lengyelországban.
A legfrissebb jelentések szerint kis mértékben, de emelkedett a léalma felvásárlási ára Lengyelországban.
Augusztus közepe óta csökkenés figyelhető meg az ipari alma felvásárlási árában.
Január közepén úgy tűnt, hogy a léalma felvásárlási ára teljesen befagyott, ám február második felében ébredezni látszik a piac.
A versenyhivatal közbeavatkozását kérik a lengyel gyümölcstermesztők az almaszezon kezdetén.
Ha az almalésűrítmény piacán a helyzet tovább forrósodik, felgyorsulhat az étkezési alma árának emelkedése is.
Az előzetes várakozásoknál is gyengébb lett tavaly a magyar almatermés, a hazai szükségletet sem fedezi.
Lengyelországban 23%-kal nőtt 2022-ben az alma fajlagos termelési költsége, mégsem adják fel a gazdaságok a termesztését.
Enyhe áremelkedés történt almafronton Lengyelországban, épp csak a léalma ára nem változott.
Van egy gyümölcs, ami olcsóbb lesz a magyar boltokban, a ipari feldolgozását illetően azonban vannak gondok.
Megjelent a FruitVeB 2021-es évre vonatkozó hazai alma termésprognózisa.
140 ezer tonna a belföldi igény étkezési almából, termett ennyi tavaly?
Almapiaci árprognózist adott ki a FruitVeB.
Az általános fagykár tehet róla
Az almatermelésből is meg lehet élni. Most elmondjuk a siker titkát.
Tegnap délután a legnagyobb almafelvásárló is meghátrált a gazdák előtt.
Az Austria Juice 17 forintos ajánlatnál jár.
Saját feldolgozót akarnak a termelők.
A legnagyobb kihívás ma már nem az időjárás, hanem az aranyszínű sárgaság nevű betegség.
A dió az egyik leglassabban termőre forduló héjas gyümölcsünk, terméshozama sem nagy eleinte, nem véletlenül magas az ára.
Egykor több száz hektáron virágzott a magyar gesztenyetermesztés, mára azonban alig kétszáznyolcvan hektárnyi ültetvény maradt az országban.
17 milliárdba került a védekezés és olyan feladatokat is el kellett végezni, amire korábban még nem volt példa itthon.
Az őszi időszak fokozott madárinfluenza kockázata miatt megelőző intézkedéseket rendeltek el a magas kockázatúnak azonosított vármegyékben.
Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.