2019. november 20. szerda Jolán

Mars

Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és...
Azokban az országokban és országrészeken, ahol a búza még, illetve a napraforgó és a kukorica már virágzott, sokkal rosszabbul jártak a gazdák, mint ott, ahol nem ebben az érzékeny fejlődési fázisban érte az állományokat a trópusi...
Közös nyilatkozatot adott ki a Nestlé, a Danone, a Mars és az Unilever, amelyben arra kérik Donald Trump amerikai elnököt és kormányát, hogy tartsa meg az úgynevezett energiagazdálkodási tervet. A Barack Obama volt amerikai elnök idején...
Termőföld és napfény használata nélkül, különleges üvegházban termesztenek zöldségeket az Antarktiszon egy kutatóállomáson. A kutatás célja, hogy a jövőben a Holdon, vagy akár a Marson is lehessen majd egyszer zöldségeket termelni....
Mintegy másfél milliárd forintból bővíti üzemét idén a Mars Kisállateledel Gyártó Kft. A fejlesztés az alkalmazotti létszám közel 10 százalékos emelésével is együtt jár.
A földeket a jövőben aprócska önműködő robotok művelhetik, miközben az emberekre csak a felügyelet marad, valamint a keletkező óriási adathalmazok kezelése és kiértékelése. Úgy tűnik, a mezőgazdaság feltartóztathatatlanul halad...
Megélnek a növények olyan talajon, amely hasonlít a Marson találhatóhoz – erre derített fényt egy egyetemi kutatás. A talaj tehát nem lehet akadálya annak, hogy az ember a Marson növényeket termeljen, ha sikerül oda eljutnia. Más...
Több mint 100 raklapnyi olyan Mars-termék érkezett Magyarországra, amelyet a közelmúltban visszahívott a cég. A Mars azért döntött a termékek visszahívása mellett, mert Németországban egy Snickers szeletben piros műanyagdarabokat találtak.
A világ élelmiszerpiacát hatalmas mérete ellenére néhány nagyvállalat tartja ellenőrzése alatt. A legbefolyásosabb cégekről az Oxfam International készített jelentést, a listára olyan szereplők kerülhettek fel, akiknek az üzletpolitikája...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu