2019. december 16. hétfő Etelka, Aletta

Veszteség

Válságban van az európai méhészet, az Európai Bizottságnak ezért meg kell vizsgálnia a méhcsaládok csökkenő számának okait, és javaslatot kell tennie a válság kezelésére - emelte ki Nagy István agrárminiszter az EUObserver brüsszeli...
Jóval a piaci ár alatt kínálta az egyik áruházlánc a magyar almát, az akció pedig komoly felháborodást keltett a hazai termelők körében. Szerintük a piaci helyzet nem indokolja 158 forintos, irreálisan alacsony fogyasztói árat.
Mintegy 10-16 százalékkal drágult a sertéshús a boltokban az év elejétől szeptemberig, a húskészítmények ára pedig 6-8 százalékkal emelkedett. Az afrikai sertéspestis okozta (ASP) áremelkedés itt biztosan nem áll meg, mert ha így lenne...
A kukorica és a napraforgó termésátlaga a vártnál jobb lett, az őszi búzát és a repcét termesztők azonban nagyon kedvezőtlen évet zártak - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára....
A világon előállított élelmiszerek körülbelül 14 százaléka elvész még az előtt, hogy kereskedelmi forgalomba kerülne - hívta fel a figyelmet a veszteségre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO hétfőn közzétett...
A lengyel Korrupcióellenes Hivatal vizsgálódik a tavalyi intervenciós almafelvásárlás körül - áll a Fruitveb oldalán. A középpontjában az áll, hogyan választották ki a feladatra az Eskimót. A cég egyébként nem járt jól vele.
Tavaly 109 vállalkozás gyártott sört Magyarországon, a piacot azonban négy nagy gyár uralja. Az ágazat forgalma az előző évihez képest 14,4 százalékkal nőtt, a profit pedig a 24-szeresére ugrott - olvasható a Világgazdaság hétfői...
Mintegy 15-20 százalékkal kevesebbet fizetnek a felvásárlók a magyar kacsáért és libáért, mint egy éve, ráadásul a hazai víziszárnyastartók költségei is nőttek az utóbbi időben. Emiatt sokan veszteségesen zárhatják az idei évet...
Tavaly komoly veszteséget halmozott fel a Nitrogénművek Zrt. és nem könnyítette meg Bige László dolgát a szolnoki gyár leállása sem. Az üzletember kötelezettségei eurómilliókra rúgnak, ideje megkezdeni a tartozás mérséklését. Bige...
Soha nem látott hőség tombolt Dél-Franciaországban júniusban, ami a déli fekvésű ültetvényekben helyenként 30 százalékos kárt okozott. Másutt nem volt ilyen rossz a helyzet, ezért a francia borászatok még nem estek pánikba.
Holnap dőlhet el, hogy a katasztrófavédelem fellebbez-e a Bige-gyár újraindítása miatt, és ezzel az ügy elbírálása belecsúszik a bíróságok ítélkezési szünetébe. Újabb hónap telhet el úgy, hogy a szolnoki gyár csak veszteséget...
A gyümölcsösökben néhány ezer hektáron okozott károkat a hétvégi vihar, a jelentősebb zöldségtermesztő körzetekben azonban szerencsére csak kisebb mértékben pusztított. A Dunától keletre ugyanakkor a nagy mennyiségű eső miatt intenzívebb...
Megsínylette a lengyel alma a két hullámban érkező fagyot és a szárazságot. A gazdák arról számoltak be, hogy a gyümölcsök éretlenül esnek le a fáról. Az egyes fajtákat nem egyforma mértékben érte a kár, leginkább az idared és...
A hónapok óta húzódó aszály nemcsak a termés mennyiségére, de a búza minőségére is komoly hatással van. Az Alföld több tábláján már öntöznek, ami a várható, 15 százalékos terméskieséssel együtt már komoly érvágás lehet...
Csaknem 500 milliárd eurós gazdasági veszteséget okoztak az árvizek, az aszályok, és a szélsőséges időjárás 1980 és 2017 között Európában. Az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák ebben a közel negyven évben 115 ezer...
A korábbi oligarchának futja olyan költséges passziókra is, mint egy folyamatosan veszteséges juhfarm üzemeltetése. Néhány száz birka és egy tucatnyi marha legel az ország egyik legkisebb zrt-jében, de Simicska Lajosnak fontos ez az utolsó...
Az amerikai farmereknek 2020-ben még kevesebb pénzük lesz, mint most, mivel Trump elnök meg akarja szigorítani a biztosításidíj-támogatások feltételeit. Az így megtakarított forrásokat pedig a mexikói határon épülő falra akarja fordítani....
Tavaly 8,3 millió tonnával kevesebb burgonya termett az EU-ban, ami nem sokkal kevesebb, mint Németország teljes tavalyi össztermése. Igaz, ők maguk a potenciális termés 24 százalékát veszítették el az aszályban - összegez az eilbote-online.com.
Az Európai Unió legnagyobb állategészségügyi kihívásának nevezte az afrikai sertéspestist Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa. Szerinte a magyar sertéságazatot a betegség miatt akár 50 milliárd...
10 éve terjed az afrikai sertéspestis a kontinensen, a keletről érkező kór 2018-ban Belgiumot is elérte. A kitörési góc csak pár kilométerre van Németország határától. Most kiszámolták, kilónként mekkora kár érheti őket, ha a vírus...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu