Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A szántóföldi növénytermesztés Magyarországon a legnagyobb terület az agráriumban, de évek óta azt látjuk, hogy egyben a legneuralgikusabb is. Több éve nehéz helyzetben van az ágazat, az idei év sem volt könnyű. Merész kijelenteni azt, hogy ez a terület már nem olyan jó üzlet, mint régen?
Úgy látom, hogy az őszi vetésű szántóföldi növények sokkal jobbak lettek, mint gondoltuk. Nagyon száraz áprilisunk volt, utána pedig egy kifejezetten hideg időszak következett. Általában elmondható, hogy az utóbbi években nagyon szárazak a telek, a talajból ezért rengeteg nedvesség hiányzik. Emiatt azt prognosztizálták a szakértők, hogy elmarad a bokrosodás, és egyszerűen nem lesznek olyan minőségű és mennyiségű termések, mint ahogy megszoktunk a 2020-as évek előtt. Ehhez képest meglepően jó őszi vetésű termés lett. Elsősorban Nyugat-Magyarországon erősebb számadatok állnak rendelkezésre.l
Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy esetleg be kell rendezkednünk a minél korábbi betakarítású növények termesztésére a kalászosok esetében is.
A kukoricáról és a napraforgóról viszont már sokkal rosszabb hírek érkeznek, ráadásul nem csupán egy rossz évről beszélünk, hiszen már évek óta nehézségekkel küzdenek a termelők a tavaszi vetésű növények esetében. Ezt a folyamatot hogyan lehet értékelni a hazai agrárszerkezet fényében?
A napraforgó, és főleg a kukorica esetében szerintem mindannyian látjuk, hogy óriási kockázatokat hordoz. Nem túlzás azt állítani, hogy az alföldi kukoricát vetni már-már több mint kockázatos tevékenységnek látszik. Öt évből három évben az Alföldön majdhogynem megsemmisült a kukoricatermés.
Most is látható ez, ha arrafelé járunk, látjuk, hogy lesznek olyan területek, ahol szinte zéró termés várható. A prognózisok alapján most azt lehet mondani, hogy 5 millió tonna kukorica talán meglehet országosan. A szokásos 8, jobb években 9 millió tonna is előfordult, ehhez képest a mostani várakozás nagyon kevés, épphogy a hazai belföldi felhasználást fedezi. Exportra már nem is nagyon jut, pedig korábban nagyon büszkék voltunk arra, hogy mi egy kukoricaexportőr ország vagyunk. Mindez komoly kihívást jelent.
Ráadásul Közép-Kelet-Európában is hasonló a helyzet. Ha Romániát megnézzük, mint Európa nagy kukoricatermelő országát, ott ugyanezt látjuk, az aszály rengeteg termést elvitt.
A napraforgó jó szárazságtűrő, kicsivel jobban bírja, de alapvetően azt látjuk öt évből háromban, hogy az Alföldön szinte megsemmisült a tavaszi vetés nagy része, vagy csak annyi termett, ami nem fedezte a költségeket.
Itt valóban nem egy-egy rosszul sikerült évről van már szó. Banki szempontból hogyan értékelhető mindez?
Szerencsére mi üzemeket finanszírozunk, és nem egy konkrét tevékenységet. Egy jó üzem több lábon áll.
Vannak tavaszi és őszi vetésű növények, olajnövények és gabonák, vagyis egy normális vetésforgóval dolgoznak. Ez jó esetben kiegészül állattartással, szolgáltatással. Ez így kiegyensúlyozza a helyzetet, de az tény, hogy a szántóföldi növénytermesztés általános jövedelemtermelő képessége 2020 óta sokat csökkent.
Megszólalt a banki szakember: az erősek még erősebbek lesznek
Az állattartást sokan a 2010-es években kétkedve nézték, nem ritkán kudarcágazatnak tartották. Ugyanakkor a korábbi megszólalásaidban is azt hangsúlyoztad, hogy a több lábon állás és a bevételek diverzifikációjának fontos eszköze. Most, hogy a szántóföldi növénytermesztés jövedelmezősége megkérdőjeleződik, hogyan látod a helyzetet?
Ez abszolút bejött, viszont ennek súlyos ára volt. Ez az ár pedig az, hogy a 2010-es években egy évtized alatt az állattenyésztők majdnem 60 százaléka abbahagyta a tevékenységét. Emellett viszont a teljes állattenyésztési kibocsátásunk mégis növekedett, vagyis koncentrálódott az állattenyésztés, professzionálisabb lett, nagyobb üzemek állítják elő az állati termékeket. Ez leginkább a tejtermelésre, a sertéshús előállítására és a baromfitenyésztésre, azon belül is főleg a brojlercsirke előállítására igaz. A húsmarha-, a víziszárnyas- és a pulykaágazat ma is jóval kisebb.
Valóban azt látjuk, hogy aki a rendszerváltás óta eltelt vérzivataros 30 évet túlélte, az most jobb pozícióban van. Végbement egy erőteljes konszolidáció, ráadásul úgy látom, hogy most következik be a szántóföldi növénytermesztésben ugyanez.
Emiatt előfordulhat az, hogy a bankok elfordulnak a szántóföldi növénytermesztéstől, vagy legalábbis kisebb lendülettel vetik bele magukat ennek a területnek a finanszírozásába?
Nem tartunk itt. De ha valaki az Alföldön gazdálkodik, csak szántóföldi növénytermesztést végez, kizárólag bérelt földjei vannak, és túlsúlyban van a kukorica a vetésszerkezetében, az már biztos, hogy elgondolkodtató tényező a bankoknak is.
Jelentős kockázatokkal néz szembe a gyümölcstermesztés is. Az idei évben súlyos károkat szenvedtek el a termelők a fagyok miatt, amely mára szinte minden évben egy kézzelfogható és súlyos kockázat. Erre mit tudnak reagálni a bankok?
Ez is újszerű jelenség. A klímaváltozás hatásait mindig a felmelegedésben mérjük, de a másik velejárója a hektikusság. Időnként szokatlan időszakokban van nagyon nagy szárazság. Például a június elvileg a legcsapadékosabb hónapunk, de idén júniusban volt a legkevesebb eső, amióta mérik. A hőmérsékleti anomáliák is hasonlóak: áprilisban volt egy olyan erős háromnapos fagy, amivel nem lehetett mit kezdeni.
Ez nagyon komoly kihívás a gyümölcstermesztőknek, hiszen elég egyetlen komoly fagy a virágzáskor, és az egész éves termés odavész.
Ennél az ágazatnál azt kiemelném, hogy a mezőgazdasági kibocsátás körülbelül 4 százalékát teszi ki, ami nagyjából 180-200 milliárdos kibocsátást jelent, hozzávetőleg 50-60 ezer hektáron termesztünk Magyarországon gyümölcsöt. Ha ez egy racionalizálással lemegy 40 ezer hektárra, akkor még mindig önellátók lehetünk, bár a fogyasztók folyamatosan azt tapasztalják a boltokban, hogy külföldi gyümölcsöket kínálnak nekik. A szántóföldi növényekkel és az állattenyésztéssel ellentétben, aminek a terméke feldolgozott, a gyümölcsök zömmel közvetlenül jutnak el a fogyasztóhoz, aki ezeket minden nap fogyasztja primőrként, és elképesztő mértékben túlreprezentálja jelenlétét a mezőgazdaság megítélésében. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni.
Banki oldalról azt látjuk, hogy gyümölcstermesztésbe kezdeni, és ezt folytatni, lássuk be, nem annyira vonzó tevékenység.
Ennek több oka van: egyrészt nagyon nagy és egyre nagyobb a tőkelekötése, hiszen egyre intenzívebbé válik a termesztési gyakorlat, ami nagymértékben növeli a költségeket. Jó talajelőkészítést, jó alaptrágyázást kell végeznünk. Speciális, klímához illeszkedő alanyokat, fajtákat kell választanunk, öntöznünk kell legalább az elején. Az elengedhetetlenül szükséges élőmunka megdrágult, sokszor nem is elérhető, márpedig mindent nem lehet gépesíteni. Ha pedig rossz irányt választottam, azon 10-15 évig nem tudok változtatni.
Mindez óriási elköteleződést jelent, és még nem is beszéltünk a fagyvédelemről, a jégeső elleni védelemről. A végén pedig ott van az a kockázat, hogy egyetlen fagyos éjszaka elviszi az egész évet.
Hirtelen sokkhatásból az állattartóknak is kijutott idén. A száj- és körömfájás megjelenése drámai következményekkel járt és még ennél is rosszabbul járhatott volna az ágazat, ha nem sikerül megállítani. Ezt hogyan éltétek meg finanszírozóként, banki szempontból?
Önmagában sosem csak banki szempontból értékelünk először egy ágazatot, mert a bank csak az olaj a gépezetben. Ha önállóan nem életképes egy tevékenység, akkor szóba sem jön a banki finanszírozás. A hazai tejtermelő ágazat a legkoncentráltabb ágazatok között van. Összességében ugyan kicsi a piaci részesedésünk az európai tejelőállításban, de ezt a tejet jó minőségben, hatékonyan és nagyüzemekben állítjuk elő. 2016 óta, amikor lecsengett az óriási tejpiaci válság, szépen fejlődött. Mindezek miatt ez egy jól finanszírozható ágazat, a bankok is szívesen finanszírozzák.
A koncentráltság, vagyis az, hogy egy telepen akár 2-3 ezer tehén is lehet, komoly kockázatokat rejthet magában. Ha bekerül egy fertőzés, akkor a pusztítás is nagy, hiszen rengeteg állat van egy helyen.
A száj- és körömfájás esetében teljesen váratlanul, több mint 50 év után jelent meg a betegség. Én azt hiszem, hogy elsőre mindenki lefagyott ettől, még a szakhatóságok is. Volt egy időszak, amikor azt éreztük a termelői oldalon, vagy mi, finanszírozói oldalon, hogy nem elég gyors a beavatkozás. Akkor sokakban felmerült az a gondolat is, hogy katonák segítségével kellene lezárni az érintett térségeket, mint ahogy ez megtörtént öt évtizeddel ezelőtt is.
Maradnak a kihívások az agráriumban, nincs alternatívája a fejlesztéseknek
Mindez felszínre hozta azt a felismerést, hogy mostantól kezdve számítanunk kell ilyen kockázatokra is. Szeretném megemlíteni egy más ágazatunkat is, ami potenciálisan hasonló sokk előtt állhat, ez a szőlészetekben terjedő fitoplazma, ami – ha nem kezeljük jól – akár kipusztíthatja az egész ágazatot is.
A lényeg az, hogy banki oldalról felerősödtek azok az elvárások, hogy nem csak működésre, illetve eredményre, hanem külsőre is nagyon biztonságos üzemeknek kell lenniük ezeknek a tejtermelő üzemeknek a jövőben, mert a kockázat nehezen felmérhető.
Pillanatok alatt keletkezett egy csaknem 10 milliárdos kár az állatok kényszerű leöléséből, erre jött rá egy 30-40 milliárdos kár a kieső jövedelmekből, a beragadt készletekből.
És nehezen számszerűsíthető, de óriási kár az, hogy a magyar állattenyésztés egy részének európai megítélése romlott. Ezt nagyon sokan ki is használták, hogy letörjék az árakat, tehát a kereskedők rögtön éltek ezzel a lehetőséggel.
Volt egy olyan pillanat, amikor azt gondoltuk, hogy ha a járvány továbbterjed, akkor a magyar tejtermelésnek annyi.
A sertéstartás nem nézett szembe ennyire erős kockázatokkal, hiszen ott a tartás erősen zárt rendszerben történik. A tejtermelés viszont sokkal nyitottabb volt, és valljuk be, hibákat is elkövettek: az inszeminátorok egyik üzemből mentek a másikra, a tejeskocsik úgyszintén, minden fertőtlenítés nélkül. Öröm az ürömben, hogy végül a hatóságok megfékezték a járványt, de ennek nagyon súlyos ára volt. Azért gondoljunk bele: több ezer állatot le kellett ölni és elföldelni.
A legrosszabb rémálmainkat idézték azok a fotók, amiket láttunk.
Említetted a szőlő fitoplazmát. Ez valóban olyan jelentős változást hozhat, hogy át kell gondolni az ágazat jövőjét, mint a tejtermelés esetében a száj- és körömfájás idején?
A szőlőágazatban akár hasonló helyzet jöhet most. Az amerikai szőlőkabóca által terjesztett aranysárgaság a filoxéravész pusztításával vetekedhet, ami az 1880-as években az európai szőlőket teljes mértékben kipusztította.
Aztán megtanultuk, hogyan kell újra felépíteni az ágazatot, de most szinte minden borvidékünkön, minden megyében lassan ott van ez a betegség. Terjed, és a nem megfelelően kezelt, elhagyott ültetvények miatt még nagyobb a probléma. Mivel a szőlő-bor ágazatban nincs igazán jó jövedelem, sokan felhagytak a termesztéssel, sok esetben nem megfelelően, vagy egyáltalán nem művelnek területeket. Ha egy területen megjelenik a betegség, és elér egy bizonyos szintet, ott lényegében a tőkék kivágása jelenthet csak megoldást. Ráadásul mindez végig vonulhat a magyar borvidékeken, szóval a probléma jelentős.
Valóban azt látjuk, hogy egyik járvány jön a másik után, ami a klímaváltozás egyik mellékhatása is. A baromfiágazatban ugyanakkor állandósult a madárinfluenza, amely kevésbé érinti a zártabb csirketartást, viszont a víziszárnyas-ágazatnak nagyon komoly veszélyt jelent. Utóbbi terület valóban ilyen sorskérdéssel néz szembe?
Némileg árnyalnám ezt a képet, szerintem jó perspektíva van a kacsatartás és a termékpálya előtt. A liba valóban inkább kuriózummá válik. A legtöbb termékünk egyébként mindkét ágazatból döntően exportra megy, bár a kacsát szívesen fogyasztjuk itthon is. Úgy látom, hogy itt is le kell tisztulnia a piacnak. A probléma leginkább az, hogy a nagyon kis földrajzi területen nagyon sok nem professzionális termelő egymáshoz közel, és még egymással üzletelve is működik, ami kedvez a járvány terjedésének.
Ebben a kérdésben már a kormányzat is átlépte a Rubicont azzal, hogy konzervatív, agrárbarát politikai erő létére először hirdetett egy olyan programot, amelyben az állatok kivágásáért és a termelés három évre történő felfüggesztéséért támogatást ad.
Akkora a probléma, hogy Bács-Kiskun, és némileg Csongrád vármegyében az állatsűrűség oldása érdekében erre van szükség. Itt gyakran olyan telepek vannak, amelyek nem felkészültek arra, hogy higiéniai értelemben megvédjék az állatokat, ezzel pedig akár azokat a szereplőket is tönkretehetik, akik egyébként professzionálisan próbálják végezni a termelést.
A számok is ezt igazolják. Az elmúlt egy évben több mint 500 kitörés volt Európában, ebből 280, vagyis több mint fele Magyarországon történt. Eközben a leölt állatoknak csak az egyötöde volt Magyarországon. Magyarul elaprózott üzemekben állítjuk elő a víziszárnyast, és ez hatalmas kockázatot jelent.
Az élelmiszeriparban a legfontosabb aktualitást a pályázatok jelentik. Komoly tervekkel és jelentős forrásokkal számolnak a szereplők, de több tényező miatt az élelmiszeripar is komoly nehézségekkel küzd. Felkészültek az élelmiszergyártók egy ilyen pályázati hullámra?
Itt részben hasonló folyamatokat látok, mint amit az állattenyésztési ágazatban láttunk: az élelmiszeripar évtizedekig padlón volt, szétesett a rendszerváltozáskor, illetve részben külföldi kézbe adtuk. Most élelmiszeripari expanzióról beszélhetünk. Minden panasz, minden teher és nehézség ellenére a piac elkezdett koncentrálódni, professzionálisabb termelők, illetve előállítók vannak, professzionálisabb kapcsolatban vannak a kiskerláncokkal, és egyszerűen az egész ágazat megy felfelé. Még akkor is, ha én is úgy vélem, hogy túl sok adóteher van ezen az ágazaton.
Az agrárium és az élelmiszeripar irányába elfogult emberként magam felé hajlik a kezem, de én is úgy látom, hogy nem ezt az ágazatot kellene egy expanzió idejében megterhelni ennyi adóval.
Ugyanakkor az élelmiszeripari pályázatokra elképesztő mennyiségű jelentkezés érkezett, hihetetlen összegeket szeretnének fektetni ebbe az ágazatba, és sok külső szereplőt látunk, aki valamilyen más iparágból érkeznek, de például beszállítóként, kereskedőként kötődnek az ágazathoz, és most élelmiszeriparba szeretnének fektetni.
Ez mind azt mutatja, hogy itt van perspektíva.
Ezt a kormányzat is felismerte, rengeteg pályázati forrást bocsátott a rendelkezésre a korábbiakhoz képest, ráadásul míg korábban nem volt a nagyoknak pályázati lehetőség, most van. Úgy látom, hogy a régóta hangoztatott termékpályás gondolkodást megértettük, a magyar mezőgazdaságot csak egy jó élelmiszeriparral lehet igazából felemelni.
Minden komolyabb pályázati forduló előtt felmerül a kérdés, hogy sikerül-e jól elkölteni a rendelkezésre álló pénzt. A nagyarányú forrásbevonás esetleg vágyvezérelt, nem megfelelően átgondolt fejlesztésekhez is vezethet?
Érdemes kettéválasztani a kérdést. Vannak a kis élelmiszeripari pályázatok, amelyekből kis összegű fejlesztések valósulhatnak meg, egy új gépsor, egy modernebb hűtőberendezés, valamiféle feldolgozósor. Ezek néhány százmillió forintos önerőt és ugyanennyi pályázati forrást jelentenek. Ez szerintem mindenkinél menni fog. A kérdés inkább ott érdekes, hogy a nagyoknak szóló pályázatokon 5-10 milliárdos fejlesztésekről van szó, sőt, vannak cégcsoportok, ahol az egyes cégek külön is pályáznak. Így van olyan szereplő, aki már százmilliárdos fejlesztésben gondolkodik. Ezeknél a szereplőknél nemcsak a pályázat fog dönteni, hanem az önerő mértéke és a szigorú banki szűrő is.
Azt látni kell, hogy jelenleg a bankok érdeklődnek, de a hitelezési étvágyuk nem feltétel nélküli. A kockázatok megnőttek, és ezeket talán éppen a bankok látják a legjobban, sok esetben világosabban érzékeljük ezeket, mint maguk az iparági szereplők. Ezeket a kockázatokat nagyon keményen fogják a bankok értékelni és be is fogják árazni.
A bankok versenyeznek az ügyfelekért, de nem minden áron: a jó ügyfelekért megy a nagy verseny, a kevésbé vonzó ügyfelek esetében inkább az a kérdés, hogyan találnak finanszírozót.
Az a lényeges kérdés, hogy melyik ügyfél fog bekerülni abba a halmazba, hogy akarják a bankok, hiszen valahol ki fog alakulni az a metszet, ahol az ügyféligény és a bankigény találkozik. Ezek a hiteldöntések most fognak megszületni a következő hónapokban, az év hátralévő részében és a következő év elején.
