Növényvédelmi kartell (2.): feljelentést sejtenek a GVH-eljárás mögött

agrarszektor.hu
Cáfolják a versenyhivatali vádakat a kereskedő cégek.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Kartellgyanúra hivatkozva versenyfelügyeleti eljárást indított számos növényvédőszer-kereskedő vállalkozás ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatal gyanúja szerint az érintett vállalkozások 2008 óta arra törekedtek, hogy a beszerzési és értékesítési feltételek egységesítésével a piacot egymás között felosszák és az árakat egyeztessék.A kereskedők feljelentést gyanítanak a GVH-vizsgálat mögött és megalapozatlannak tartják a vádakat.

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly december 19-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott több növényvédőszer-kereskedő vállalkozás székhelyén - áll a hivatal közleményében. A GVH a rendelkezésére álló adatok alapján feltelezi, hogy az érintett vállalkozások, a Növényvédőszer- és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesülete (NMKSZE ) kereteit is felhasználva, 2008-tól kezdődően arra törekedtek, hogy a beszerzési és értékesítési feltételek egységesítésével a piacot egymás között felosszák és az árakat egyeztessék. A növényvédőszer-gyártó vagy azt importáló vállalkozások, az NMKSZE kezdeményezésére valószínűsíthetően részt vettek a növényvédőszer-kereskedő vállalkozások egyeztetett piaci magatartásában, így például a promóciós célú ingyenes termékminták piacról való kivezetésében.

Megsérthették a versenytörvényt

A GVH gyanúja szerint fenti magatartásukkal az eljárás alá vont vállalkozások feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették - hangsúlyozza a GVH közleménye. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal szintén 6 hónappal meghosszabbítható.

Visszautasítják a kartellvádat

Megalapozatlannak tartja a versenyfelügyeleti eljárás megindítását a Növényvédőszer-és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesülete - jelentette ki az agrarszektor.hu-nak Speidl Ferenc, a szervezet elnöke. Szerinte a hatalmas piaci verseny kizárja annak esélyét, hogy a növényvédőszer-kereskedők áregyeztetéseket folytassanak vagy felosszák a piacot. Egy piacvezető vállalkozás például miért engedné át másnak a pozícióját - érvelt az elnök.

A szervezet a GVH-eljárás mögött olyan feljelentést sejt, amely kifejezetten az egyesület, illetve egyes tagjai ellen irányul - közölte Speidl Ferenc. Idetartozik a nádudvari KITE Zrt. vagy a bábolnai IKR Kereskedelmi Zrt. is, amelynek inputüzletágai ma már cseh befektető érdekeltségébe tartoznak. Az egyesület tagjainak több mint 90 százaléka így is magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásnak számít, amelyeket alaptalan eljárások helyett éppenséggel támogatni kellene - fogalmazott az elnök. (A GVH a folyamatban lévő ügyre hivatkozva érdeklődésünkre nem kívánt nyilatkozni arról, feljelentés nyomán vagy más okból figyelt-e fel most a növényvédőszer piacra).

Ki kicsoda a növényvédőszer piacon?

A GVH-eljárás alá vont cégek közül a Hőgyészi Agrokémiai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az AGRO MULTISECTOR Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Alisca Agrárház 2010 Kft., a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a LASA Agrokultúra Kft., a Dr. Szabó Agrokémiai Kft. és az IKR Kereskedelmi Zrt. tartozik a Növényvédőszer-és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesületének tagjai közé (lásd alább keretes anyagunkat). Így a versenyhivatal összesen hét cég ellen folytat vizsgálatot a huszonnyolc tagú egyesületen belül. A GVH-listán szereplő többi, nagyrészt külföldi multinacionális tulajdonú vállalat nem a kereskedő, hanem a gyártó-szállító társaságok csoportját alkotja, és ezeket a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Egyesülete fogja össze. Ez utóbbi szervezetet viszont a GVH nem vonta eljárás alá.

A Növényvédőszer-és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesületén belül kereskedelmi munkabizottság működik, amely minden évben összegzi az adott év piaci folyamatait-tapasztalatai és ezekről összefoglalást készít tagjainak. Ilyen elemzések 2008 óta készülnek, ezért valószínűsíthető, hogy a GVH eddig vezeti vissza kartellgyanúját. Ezek az összesítő, átfogó elemzések azonban nem minősíthetők kartellezésnek - szögezte le a szervezet elnöke.

 

A GVH pontosan megnevezte, kik ellen folytat eljárást
A közlemény szerint a Gazdasági Versenyhivatal a Növényvédőszer-és Műtrágya Kereskedők Szakmai Egyesülete, a Bayer Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a BASF Hungária Vegyiáru és Kiegészítő Termék, a Berendezés- és Szolgáltatás Kereskedelmi Kft., a Syngenta Növényvédelmi Kft., az Arysta LifeScience Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Cheminova Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Chemtura Europe Ltd. Magyarországi Fióktelepe, a Dow AgroSciences Hungary Növényvédőszer Kereskedelmi Kft., a DuPont Magyarország Kereskedelmi Kft., a Makhteshim Agan Hungary Kereskedelmi Zrt., a Kwizda Agro Hungary Kereskedelmi Kft., a MONSANTO Hungária Kft., a Nufarm Hungária Kft., a SUMI AGRO HUNGARY Kereskedelmi Kft., a Hőgyészi Agrokémiai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az AGRO MULTISECTOR Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Alisca Agrárház 2010 Kft., a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a LASA Agrokultúra Kft., a Dr. Szabó Agrokémiai Kft. és az IKR Kereskedelmi Zrt. ellen indított eljárást.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?