Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A miniszter a tulipánok ültetésével és értékesítésével foglalkozó Tulip Gardenben tett látogatást, emlékeztetett arra, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani. A kormány intézkedéseket hozott annak értelmében, hogy a vállalkozások minél könnyebben tudják túlélni a járvány okozta nehéz időszakot - mondta. Példaként említette az év végéig érvényes hitelfizetési moratóriumot, az Agrár Széchenyi Kártya maximum 100 millió forintos hitelösszegének megkétszerezését, valamint a turizmus, vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban a munkáltatók mentességét a munkavállalóik munkabére utáni közterhek megfizetése alól június végéig. A munkavállalóknak csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük a járulékok közül, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot - jelezte.
Nagy István egy vadgazdálkodásra vonatkozó kérdésre válaszolva kitért rá: "dolgoznak azon", miként lehet értékesíteni a raktárakban, hűtőházakban felhalmozódott vadhúst, hiszen ez is ösztönözné a vadgazdálkodásban dolgozókat a vadak kilövésére. A vadállomány gyérítése diagnosztikai szempontból is rendkívül fontos, itt a tavasz, a vaddisznók előjönnek az erdőből és egyre nagyobb kockázatot jelentenek a házisertés-állományra - mutattot rá. Hangoztatta, hogy a sertéságazatban óriási a gazdasági potenciál, "a sertésállományt meg kell tudnunk védeni".
Mátrai Zoltán, a Tulip Garden egyik tulajdonosa elmondta, fél hektáros tulipános kertjükbe tavaly 30 ezer, idén 100 ezer hagymát ültettek. A virágokat egy piknik keretében értékesítették volna, de ez a veszélyhelyzet miatt elmaradt. A tulipánokat megrendelőknek szállítják ki, ám a 80 százalékát így sem tudják eladni, az elmaradt forgalmuk 5 millió forint lesz. Úgy vélte: az egynyári növényeket előállító vállalkozók nagy bajba kerültek, a kormányzati segítség így sokat jelent számukra.
Címlapkép forrása: MTI/Varga György