A koronavírus pozitív mellékhatása: ezt nyerte a járvánnyal a magyar mezőgazdaság

agrarszektor.hu
A 2020-as év fordulatot hozott nemcsak az emberiség történetében, de a gondolkodásban és a viselkedésben is, a mezőgazdaságban ugyanakkor felgyorsított egy sor olyan folyamatot, amelyre egyébként még évekig várni kellett volna - mondta Fórián Zoltán, az Erste Bank Zrt. Agrár Kompetencia Központjának vezető agrárszakértője az Agrárszektor 2020 Konferencián. Hozzátette, az idei év bebizonyította, mennyire ütésálló az ágazat, és milyen fontos a hatékonyság, valamint a versenyképesség irányába fordítani a szemléletünket.

Agrárszektor 2022 konferencia

Jövő héten érkezik az idén 10 éves Agrárszektor konferencia, a hazai agrárium kiemelkedő kétnapos szakmai eseménye Siófokon! Gazdálkodók, döntéshozók, véleményformálók, vállalati csúcsvezetők, élelmiszeripari szakértők, államigazgatási topvezetők egy helyen, egy időben az agrárium csúcstalálkozóján! 

Az idén számos sokk érte a hazai agráriumot az időjárástól a "vírustámadásokon" át a piaci hatásokig, elmondható, hogy 2020 egy nagyon érdekes, már-már történelminek nevezhető év volt - emelte ki Fórián Zoltán az Agrárszektor 2020 Konferencián. Ez az esztendő nemcsak nemcsak az emberiség történetében, de a gondolkodásban és a viselkedésben is komoly fordulatot hozott, a mezőgazdaságban ugyanakkor felgyorsított egy sor olyan folyamatot, amelyre egyébként még évekig várni kellett volna. 

A mezőgazdaság bebizonyította, hogy a nemzetgazdaság egyik leginkább válságálló ágazata, hiszen az, hogy a termelés a koronavírus-járvány, a madárinfluenza, az afrikai sertéspestis és a szélsőséges időjárás árnyékában is tudott folytatódni megmutatta, hogy komoly ütésálló képességgel rendelkezik ez a szektor 

 - hangsúlyozta a szakember. Ráadásul mindezek ellenére nőttek a beruházások ebben az évben, bővült a géppiac és elképesztő ütemben igénylik a pályázati támogatásokat a gazdák. 

A szemléletünket a versenyképesség felé kell fordítani, és ez a szemlélet 2020-ban nagyon komolyat változott, elkezdődött egy vágtatás előre a hatékonyság és a versenyképesség irányába.

A mezőgazdasági termelők támogatásában egyre nagyobb teret nyer a kereskedelmi banki finanszírozás, amihez az állam által indított programok komoly segítséget adnak, jól látszik emellett az is,hogy a finanszírozás szerkezete egyértelműen a támogatott programok irányába mozdult el. Érdemes azonban hozzátenni, hogy egy nyugat-európai gazdához viszonyítva sokkal kisebb az eladósodottság a magyarországi mezőgazdaságban átlagos szinten - mondta Fórián Zoltán. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?