2000 euró is ütheti a nyertes markát: indul a nagy élelmiszeripari verseny

2000 euró is ütheti a nyertes markát: indul a nagy élelmiszeripari verseny

agrarszektor.hu
Magyarországon első ízben kerül megrendezésre a EIT Food Challenge Labs. A verseny célja, hogy az indulók innovatív ötleteket kutassanak fel az élelmiszeripar aktuális kihívásaira és ezzel egyidőben kidolgozzák a potenciális megoldásokat is. Az eseménysorozat első három napja során design thinking és service design trainerek lesznek a résztvevők segítségére, ötleteiket pedig élelmiszeripari mentorok támogatásával dolgozhatják ki. A negyedik alkalommal már a prezentációkra kerül a sor, a versenyzőknek egy pitch verseny keretén belül kell bemutatniuk munkájukat a zsűrinek. A résztvevőkre különféle szakmai díjak várnak, míg a legjobb csapat 2000 euró vissza nem térítendő támogatásban részesül. A programra november 3-ig lehet jelentkezni.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Az EIT Food az Európai Innovációs és Technológiai Intézet élelmiszer-szakterülettel foglalkozó, tudományos és innovációs közössége, amelynek feladatai közé tartozik többek között az élelmiszeripari és mezőgazdasági területre fókuszáló oktatási, innovációs és vállalkozásfejlesztési programok szervezése. Az EIT Food legfontosabb küldetésének a fenntartható gazdasági növekedést tartja, mindehhez pedig azzal járul hozzá, hogy startupokat és innovátorokat támogat ötleteik megvalósításában. A közösség hat fő területre fókuszál: alternatív fehérjék, fenntartható mezőgazdaság, célzott táplálkozás, fenntartható akvakultúra, digitális nyomonkövethetőség, valamint a körforgásos élelmiszerláncok.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az EIT Food Challenge Labs névre keresztelt program során olyan fókuszterületek kerülnek majd kiválasztásra, amelyek jelenleg Magyarországon a legaktuálisabbak, így a csapatok valós, jelenkori élelmiszeripari problémákra és kihívásokra kereshetik az innovatív megoldásokat. A Challenge Labs célja, hogy a résztvevők társaik és iparági szakértők segítségével, innovatív módszereket alkalmazva olyan újszerű ötleteket hozzanak létre és teszteljenek, amelyek valós élelmiszeripari kihívásokra jelenthetnek megoldást. A programra elsősorban olyan hallgatók, már lediplomázott fiatalok és szakemberek jelentkezését várják, akik táplálkozásra, biotechnológiára, mezőgazdaságra, élelmiszer-tudományokra, informatikára, pszichológiára és üzleti tanulmányokra szakosodtak. Emellett várják azon érdeklődők jelentkezését is, akik úgy érzik, hogy megfelelő szakmai tudással rendelkeznek és eszköztárukkal hozzá tudnak járulni a kreatív élelmiszeripari megoldások tervezéséhez.

Az EIT Food Challenge Labs magyarországi programsorozata az online térben zajlik, a résztvevők négy héten át, hétfőnként találkoznak egymással. Az aktuális kihívás ismertetését követően a csapatok a design thinking és service design metodika elsajátítása során ötletelnek, kutatnak, prototípust építenek, a mentorok visszajelzései alapján fejlesztik ötleteiket, majd a legvégén szakmai zsűri előtt prezentálják azokat.

A program a következőképpen épül fel:

  • Az első alkalom során (november 8-án) a résztvevők megismerik a kihívást, 4-5 fős csoportokat alkotnak, majd új módszertanok és különböző tervezői eszközök kipróbálása után kidolgozzák a fő kutatási kérdéseket.
  • A második alkalommal (november 15-én) az ötletelésen és a prototípus elkészítésén lesz a fókusz.
  • Harmadik alkalommal (november 22-én) élelmiszeripari mentorok segítségével fejleszthetik tovább koncepcióikat.
  • Az eseménysorozat november 29-én egy pitch versennyel zárul, amely során minden csapat bemutatja ötleteit a szakmai zsűri előtt. A győztes az EIT Food jóvoltából egy 2000 euró összegű vissza nem térítendő támogatásban részesül, de további értékes szakmai díjak is kiosztásra kerülnek.
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vészesen fogy a Föld vízkészlete
Fenntarthatóság

Vészesen fogy a Föld vízkészlete

Magyarország szerencsés adottságainak köszönhetően jó minőségű vízkészletekben gazdag, de fontos lenne megtartani a vizeket.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. október 3. 13:04