Botrány a szomszédban: lemondott a román mezőgazdasági miniszter

Botrány a szomszédban: lemondott a román mezőgazdasági miniszter

MTI
A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A szociáldemokrata politikus kijelentette: nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással, odaadással végezni feladatait. A nyilvánosság előtt megjelent információk hatására azonban úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Emellett arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben.

Idén is év végi díjeső az agráriumban - Nevezzen és nyerjen Ön is!

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Portfolio Csoport rangos agrárdíjas pályázatát, amelynek célja, hogy egy-egy évben díjazni lehessen a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket. A november 30. -december 1-i kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencián az ágazat szereplői az Év női agrárvállalkozója díjat, az Év fiatal agrárszakembere díjat, az Év kertészete díjat, az Év állattenyésztője díjat, az Év növénytermelője díjat, az Év agrárinnovációja díjat, az Év agrárberuházása díjat és a Portfolio Agrárgazdaságért díjat nyerhetik el. A rangos díjakat - amelyeket a november 30-i szakmai program zárásaként, ünnepélyes keretek között adunk át - színvonalas szakmai zsűri ítéli oda. A díjakra a hazai agrárgazdasági élet bármely szereplője pályázhat, illetve javasolhat jelölteket. A Portfolio a nevezéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2022. július 31-ig. A jelentkezésekhez, illetve a nevezésekhez egy űrlapot kell kitölteni és beküldeni, amely a portfolio.hu portálon, az Agrárszektor Konferencia weboldalán érhető el. Az űrlapot ide kattintva is le lehet tölteni. Legyen Ön is az év végi agrár-díjeső részese, nevezzen vagy jelöljön a rangos díjakra!

A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg csütörtökön. A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egyik beosztottját - aki a vizsgáztató bizottság tagja volt -, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását. Az ügyészség szerint az ez év februárja és áprilisa között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve valamely megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?