Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Bill Gates alapítványa a következő négy évben legalább 1,4 milliárd dollárt költ arra, hogy a Szubszaharai-Afrika és Ázsia gazdálkodói hozzáférjenek a szélsőséges időjáráshoz való alkalmazkodást segítő technológiákhoz - jelentette be Mark Suzman, az alapítvány vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek. A brazíliai COP30 klímacsúcs előtt nyilatkozó Suzman elmondta, hogy a támogatást olyan innovációkra fordítják, mint a talajegészség feltérképezése és a mikroorganizmusokat használó biológiai műtrágyák, amelyek vegyi anyagok helyett természetes módon segítik a növények növekedését.
Gates a múlt héten a klímastratégia átgondolását sürgette, javasolva, hogy a kibocsátási célok helyett inkább a szegények megsegítésére kellene összpontosítani, akiket egyre inkább sújtanak a szélsőséges időjárási jelenségek.
Ezek az emberek minimális mértékben járultak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, mégis ők a leginkább érintettek, mivel a klímaváltozás hatásai közvetlenül veszélyeztetik élelmezési biztonságukat
- nyilatkozta Suzman.
Az ENSZ is felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás által felerősített szélsőséges időjárás növekvő fenyegetést jelent a terméshozamokra és az élelmezésbiztonságra, ezért sürgetik a mezőgazdaság fokozott védelmét. Több mint 20 szervezet, köztük a Systemiq tanácsadó cég által készített jelentés megállapította, hogy a növénytermesztés ellenállóképessége az egyik leghatékonyabb befektetési terület. A kedden közzétett jelentés szerint széles körben szükség van klímarezisztens növényfajtákra, jobb időjárás-előrejelzésekre és olyan innovációkra, mint a mesterséges intelligencia által támogatott térképezés.
A Gates Alapítvány korábbi támogatásában részesülő Nemzetközi Burgonyaközpont csütörtökön mutatott be egy újonnan nemesített burgonyafajtát, amely ellenáll a fitoftórának, egy olyan betegségnek, amely a globális felmelegedés miatt egyre magasabb területeken is megjelenik.
Az új burgonyát Peruban fejlesztették ki, ahol azonosították a betegséggel szemben ellenálló vad burgonyafajtákat, és ezt az ellenállóképességet beépítették a termesztett fajtákba
- mondta a cég egyik kutatója, Thiago Mendes.
Egy másik támogatott, a TomorrowNow szöveges üzenetben küld időjárás-frissítéseket afrikai országok, köztük Kenya és Ruanda gazdálkodóinak, segítve őket abban, hogy ne pazarolják el a vetőmagokat és készleteket, hanem a legmegfelelőbb időben vessenek vagy arassanak - nyilatkozta Wanjeri Mbugua vezérigazgató a Reutersnek. Suzman szerint bár robusztus kutatás-fejlesztés zajlik a mezőgazdasági megoldások terén, a világ céljának annak kellene lennie, hogy ezeket a megoldásokat eljuttassák a legszegényebbekhez.
Még nem dőlt el, hogy ezt meg fogjuk-e látni
- tette hozzá.











