2021. április 15. csütörtök Anasztázia, Tas

Hírek - Agrárpénzek

Brutális bírságok repkednek a Balatonnál: erről minden horgásznak tudnia kell

Rekordot döntött tavaly az orvhorgászok száma a magyar tengernél: még soha nem értek tetten a hatóságok ennyi rapsicot, amivel arányosan a kiszabott bírságok összege is megközelítette összességében a 18 millió forintot. A jelenség valószínűleg többszörösen összetett, amely az új koronavírus-járvány nyomában alakult ki. A legmagasabb, orvhalászatért kiszabott bírság ezúttal 235 ezer forint volt. A HelloVidék most a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. segítségével szedte össze az aktuális statisztikákat, de kitértek arra is, hogy milyen jelentős változások történtek idén a Balatoni és a Behúzós Horgászrend formai és tartalmi kialakításában.
 
 

Az egyre inkább elhúzódó pandémiás helyzet kihat a balatoni horgászatra is. A jelenségnek azonban több oka van: az orvhalászok egyrészt nem foglalkoznak a kijárási tilalommal, hanem inkább kihasználják azt, másrészt a szabadban tartózkodás lehetőségét kihasználva sokan kezdtek el csekély ismeretekkel és engedély nélkül horgászni az elmúlt időszakban - írta meg a HelloVidék. Úgy tűnik, néhányan talán már a nyári balatoni turistaszezonra fagyasztják le a halakat. Nem véletlen, hogy a halőrzési ágazat eredményei minden szempontból rekordot hoztak 2020-ban. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közösségi oldalán összegezte és elemezte a szabálytalanságokkal kapcsolatos statisztikát.

Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója elmondta, hogy soha nem látott számban jelentek meg horgászok az éppen engedélyezett partszakaszokon. A tavaszi időszakban, főleg az északi parti strandokon, vagy parti területeken az önkormányzatok sok helyen tiltották a tartózkodást – így a horgászatot is.

Ahogy haladtunk előre a vírusos időszakban, mint ahogy a társadalom egészének, úgy a horgászoknak is egyre jobban csökkent a tűrőképessége és a fegyelmezettsége. Ennek lett az a vége, hogy eddig még nem tapasztalt számban kellett intézkednie kollégáinknak és kiemelkedő számban tettünk közigazgatási, vagy rendőrségi feljelentéseket

– tájékoztatott Havranek Mihály, aki elárulta azt is, hogy jelenleg tizenhét hivatásos halőr dolgozik a Balatonon.

A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 1022 esetben kellett szabályszegés miatt intézkednie a szakembereknek, míg a korábbi évben csak 537 ügy miatt, ami közel a duplája. Ezek között azonban akadt otthon felejtett engedély vagy például a gazdátlanul hagyott felszerelés is. Hasonló a helyzet a feljelentések tekintetében is: a sok intézkedés után 2020-as évben összesen 817 alkalommal kellett feljelentést tenni a különböző megyei Kormányhivatalokhoz, míg 2019-ben „csak” 453 helyzetben.

A rendőrségi ügyek száma még ennél is nagyobb arányban nőtt: a korábbi esztendőhöz viszonyítva több mint ötszörösére emelkedett; a hivatalos halőrök munkája 17 esetben végződött rendőrségi feljelentéssel, ezeknek az ügyeknek a többsége illegális hálós halászat, illetve gereblyézés miatt született. A halőrök azonban a saját bevallásuk szerint nagyon meglepődtek, hogy orvhalász háló használata közben kifejezetten jól szituált embereket is tetten értek. Hozzátették: azért nagyon beszédes ez a kép, mert ha öt éves távlatra nézünk vissza, akkor jól látható a többszörös növekedés.

Szerencsére évente csak pár esetben sikerül kibújni a feljelentések alól. Abban az esetben, ha a hatóság a feljelentést megalapozottnak tartja, akkor két irány lehetséges. Az egyik, amikor csak egy figyelmeztetést kap a horgász. Ez általában akkor fordul elő, ha az otthon felejtett engedélyt nem nálunk mutatja be valaki, hanem már a hatósági eljárás megindítása után

– mondta Havranek Mihály.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója hozzátette, hogy a másik irány, amikor a hatóság halvédelmi bírságot szab ki a feljelentettel szemben. A bírság alapvetően három részből tevődik össze. Az első a pénzbírság, a második az állami horgászjegy visszavonása – már akinek van. A harmadik pedig az állami horgászjegy váltástól eltiltás. Ez a legfájóbb pont igazán egy horgásznak, hiszen ez idő alatt nem tud horgászni.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. statisztikái szerint az egy feljelentésre jutó pénzbírság átlagban 2018-ban volt a legmagasabb, ami határozatonként 26 652 forintot tett ki. A 2020. év a magasabb átlagos bírságot képviselő évekhez tartozik, ami 25 103 forintot jelent. Tavaly a legmagasabb bírság összege 235 000 forint volt, amelyet a szakemberek orvhalászat miatt szabtak ki. A hatóságok 2020-ban összességében 17 622 400 forintnyi bírságot állapítottak meg, ami szintén közel a duplája a 2019-es 8 750 000 forintnak. Ám az eltiltások száma is ennek megfelelően növekedett: 1819-ről (2019. év) 3375 hónapra (2020. év).

Havranek Mihály elárulta, hogy a 2020-as évben, az általuk megismert tartalmú határozatok átlagban 4,8 hónap eltiltást tartalmaztak. Hogy viszonyítani lehessen, az egy időben három horgászbot használatáért 3 hónap eltiltás, az engedély nélküli horgászatért pedig 6-12 hónap eltiltás járt általában. Nyilván egy összetettebb szabályszegés esetén mind a pénzbírság, mind az eltiltás ideje halmozódhat. Az év során a leghosszabb hatóság által kiszabott eltiltás 36 hónap volt. A horgászati igazgató beszélt arról is, hogy a bírságok összegéből a társaság egyenesen nem részesül, mert az állami bevételnek minősül és jelentős részét horgászati célra fordítják.

Úgy tűnik, hogy az új koronavírus miatt a legnagyobb számban előforduló szabályszegés idén az engedély nélküli horgászat lett, második „helyen” a megengedett horgászeszközöknél több készség használata áll. A feljelentések területi eloszlását illetően a legtöbb eset Tihanyban történt, ezt követi Siófok-Balatonvilágos térsége, majd Balatonkenese. A szabályszegők lakóhelye szerint Pest megye vezet (263), az ezüstérmes Somogy megye (133), de az orvhorgászok között akadtak külföldi állampolgárok is.

Idén azonban érdemes lesz még inkább odafigyelni a Balatoni Horgászrendre, ami 2021-ben jelentősen változott. A módosítások között szerepel többek közt:

  • A gyermek jegyet váltott horgász csak általános jeggyel rendelkező felnőtt horgász jelenlétében horgászhat lajstromszámos vízi járműről;
  • Március 1. – április 30. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani tilos;
  • November 1. – március 31. közötti időben vízijárműről (vitorlás, csónak stb.) csak 06:00 és 22:00 között szabad horgászni, az éjszakai horgászat tilos (az időpontok a kikötőből való indulást, valamint beérkezést jelölik);
  • A behúzós, behordós horgászmódszer kizárólag behúzós (7 napos, 72 órás) területi jegy birtokában gyakorolható;
  • Élő vagy holt csalihallal, halszelettel való horgászat esetén kizárólag egy ágú horog használata engedélyezett, de kivételt képeznek ez alól azon harcsázó horgászmódszerek, amelyekhez legalább 15 centiméteres élő csalihalat használ a horgász;
  • Több napig tartó horgászat esetén a horgász egy időben legfeljebb a Hhvtv. által 2 naptári nap alatt megtartható halmennyiséget tarthat magánál (például: maximum 6 darab süllő) a horgászhelyen vagy a horgászathoz használt vízi járműben, amennyiben azokat a napi fogható mennyiségek betartásával fogta és könyvelte el a fogási naplójában. A zsákmányt kizárólag addig tarthatja a horgászhelyen, vagy a vízi járműben, ameddig ő maga is a helyszínen tartózkodik, de legfeljebb 48 órán át;
  • A horgászzsákmányt a (horgászat befejezéséig) a horgászhelyen, vízijárművön feldolgozni tilos;
  • A helyi kikötőrendek és az egyes partszakaszokon kitáblázott helyi horgászrendek, területhasználati szabályzatok betartása kötelező;
  • A 7 napos területi jegy a bejelentkezés időpontjától számított 168. óra végéig érvényes. A bejelentkezés kezdő időpontja a jegy érvényességi idejének első napján, vagy azt 1 nappal megelőzően adható meg.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu