2020. április 5. vasárnap Vince

Hírek - Agrárpénzek

Bűnösnek találták a Czervánt zaklató férfit

Az ügy kapcsán Lázár János is fenyegető levelet kapott.
 
 

Két évre próbára bocsátott a Szegedi Törvényszék kedden egy férfit, aki az agrárgazdaságért felelős államtitkárt zaklatta.

A 46 éves volt rendőrt zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A terrorcselekménnyel fenyegetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentették a vádlottat, aki a keddi tárgyaláson nem jelent meg.

Az ítélet szerint B. Z., akit hátrányosan érintett a szolgálati nyugdíjra vonatkozó kormánypárti törvényjavaslat, többször fölhívta telefonon Czerván György államtitkárt, országgyűlési képviselőt és a családját, valamint megjelent a lakásánál is.

A Központi Nyomozó Főügyészség által benyújtott vádirat szerint a nyugalmazott rendőr 2011. május 16-án a tápióbicskei postahivatal körzetében fenyegető levelet adott fel Lázár János fideszes országgyűlési képviselőnek, polgármesternek címezve a hódmezővásárhelyi városházára. A levélben a kifogásolt törvényjavaslat miatt egy "szövetség" nevében megfenyegette Lázár Jánost, hogy megcsonkítja, savval leönti a gyermekeit.

Az ügyészség szerint a vádlott a törvénymódosítás egyik kezdeményezőjének, Lázár Jánosnak a fenyegetésével azt akarta elérni, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a javaslatot. A bíróság szerint azonban az ügyészségnek csak azt sikerült bizonyítania, hogy a levél a vádlott számítógépén és nyomtatójával készült, de azokat a férfi több családtagja és egy másik - azóta elhunyt - nyugalmazott rendőr is használta. Az pedig nem derült ki kétséget kizáróan, hogy a levelet pontosan ki írta és adta postára.

A zaklatás vétségét a vádlott előbb elismerte, később azonban azzal védekezett, hogy választópolgárként csupán információt akart kérni országgyűlési képviselőjétől. A vádlott védője fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu