Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Lázár János, állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos a megállapodás alkalmából tartott online sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja egy "agrárfordulat" elérése, ehhez pedig szükség van az állattenyésztés megerősítésére. A kormánybiztos szerint az állattenyésztés fejlesztéséhez három dolog kell: politikai szándék, technológiai váltás és oktatás, utóbbiban kulcsszerepe van az állatorvosi képzésnek. Fontos, hogy az Állatorvostudományi Egyetemen minél többen a haszonállatok felé forduljanak a kisállatokkal szemben.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a megállapodás célja, hogy a létrejövő együttműködésnek köszönhetően, az állatorvostan-hallgatók megismerhessék a gazdasági haszonállatok és lovak tartását, az állattartás gyakorlati technológiai elemeit, menedzsmentjét és munkafolyamatait, továbbá, hogy a legmodernebb, 21. századi technológiát képviselő, robottechnikát alkalmazó nagyüzemi tejelő tehéntartás, a tradicionális és sportcélú lótartás, valamint a nagyüzemi juhtartás gyakorlatáról szerezzenek tapasztalatokat.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora kiemelte: már évekkel ezelőtt elhatározták, hogy a hallgatóikat a magyar agrárium, az állattenyésztés szolgálatába próbálják állítani. Ezt csak akkor lehetséges, ha a hallgatók megismerik a haszonállatokat is, ehhez vezették be a hetesi szolgálatot a tangazdaságban az első és második egyetemi évben. A mezőhegyesi Ménesbirtoknak és az ott lévő modern tehenészeti telepnek köszönhetően a jövő technológiáit ismerhetik meg a hallgatók.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fogadja a hallgatókat, hetes váltásban tíz embert Mezőhegyesen, ahol a modern robottechnikára épülő tehéntartást, illetve a hagyományos lótartást alapjaiban ismerhetik meg. A harmadéves hallgatók ezt követően kezdik meg a klinikai tanulmányaikat - tette hozzá a rektor.