Készülődik egy újabb tanyafejlesztési pályázat, a szabályozó rendelet már megjelent

agrarszektor.hu
Alapvetően a tanya infrastruktúrájának fejlesztése révén kívánja a vállalkozás normál kereteit megteremteni a jogalkotó, de az induló gazdaság első szaporítóanyag- vagy tenyészállat-beszerzését, illetve a feldolgozás kialakítását is segíti. A részleteket egy új rendeletben foglalták össze, a pályázati felhívás csak ezután következik.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Változtak a tanyafejlesztés támogatásának feltételei, a Magyar Közlönyben már megjelent az erről szóló rendelet. A pályázati felhívás a kormányzati portálon, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján jelenik majd meg.

Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi célterületekre:

1. célterület: a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez;
2. célterület: a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését szolgáló gazdaságok indításához és fejlesztéséhez;
3. célterület: a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre.

Az 1. célterület nem a gazdálkodókra vonatkozik. A 2. célterület keretében a gazdaságindításhoz igényelhető támogatás:

  • a) tanyai lakóépület felújítására a pályázatban foglalt támogatott összköltség legfeljebb 50%-áig - villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztések kivételével,
  • b) gazdálkodási célú épületek felújítására, építésére,
  • c) gazdálkodást segítő gépek, eszközök fejlesztésére, beszerzésére,
  • d) karám, kerítés létesítésére, felújítására,
  • e) növényi- és állati szaporító anyag vásárlására, beszerzésére,
  • f ) állatállomány kialakítására, bővítésére,
  • g) a tanyán, a tanyagazdaságban előállított mezőgazdasági, élelmiszeripari és kézműves (népi iparművészeti termék, népi kézműves termék, kézműves háziipari termék, kézműves élelmiszer) termék első eladásához szükséges, a gazdaságon belül történő előkészítő tevékenységet biztosító, feldolgozó kapacitások létesítésére, fejlesztésére, villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztések kivételével,
  • h) mezőgazdasági termelést és élelmiszer-előállítást megalapozó mérésekre, vizsgálatokra és azok értékeléséhez kapcsolódó szolgáltatásokra,i) tanyák energetikai megújítására, villamos energia fejlesztések kivételével,
  • j) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére.

A támogatás legfeljebb az elszámolható költség 75-90 százaléka lehet attól függően, hogy a pályázó életkora több, vagy kevesebb-e, mint 40 év. Figyelem, ez a támogatás a de minis keret terhére igényelhető, csekély összegű támogatásnak minősül.

A 3. célterület keretében az alábbi célokra igényelhető támogatás:

  • a) tanyai lakóépület felújítására, kivéve a villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztéseket,
  • b) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére.

A támogatás legfeljebb az elszámolható költség 75 százaléka lehet, nem terheli a de minimis keretet. A támogatási előleg a megítélt összeg 75 százaléka lehet.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03