Bízza gyümölcsei védelmét a Teldorra!

Bízza gyümölcsei védelmét a Teldorra! (x)

PR
Murphy törvénye alapján, ahogy az első cseresznyék kezdenek színt váltani, meg szokott érkezni az eső is. Hogy idén is így lesz-e, még nem lehet tudni, de nem árt felkészülni erre az eshetőségre is.

A fagy idén is sok helyen belenyúlt a termésbe, nem csak a virágzás alatt, de kötődés után is voltak még jeges hajnalok, ami leszórt még egy keveset a gyümölcsökből.

Repedt cseresznyékRepedt cseresznyék

A finoman szólva is szeszélyes tavaszi időjárás megviselte a növényeket, az általános kondíciójuk és ellenálló képességük is csökkent. A stresszoldáson kívül érdemes alaposabban odafigyelni a károsítókra, mert észrevehetően növekedett néhány faj jelentősége. Az egyes monília fajok is egyre agresszívabban támadják a csonthéjasok különböző növényi részeit. Az évről évre nehezebben kivédhető virágfertőző monílián kívül a gyümölcsök védelme is nagyobb kihívás, hiszen azok akár sebzés nélkül is megfertőződhetnek.

Repedt, érett cseresznyeRepedt, érett cseresznye

A bőséges csapadék az éréshez közeledve leginkább a cseresznyén és egyes meggy­fajtákon okozhat komoly gondot, mivel a gyümölcsök megrepednek és rövid időn belül rothadásnak indulnak. A megfelelő tápelemek adagolása az ideális fenológiai fázisokban csökkenteni tudja a repedésre való hajlamot, azonban nagy mennyiségű csapadék esetén így sem tudjuk elkerülni a kárt. A nedves, páradús levegő segíti a monília munkáját, villámgyorsan bekövetkezhet a rothadás.

Jégverte kajsziJégverte kajszi

Egyes csonthéjas fajok, mint például az őszibarack, alapból kényesek, könnyen sérülnek, esetükben is érdemes törekedni a rothadás megelőzésére. A gyümölcsöket jégeső, vagy rovarkártétel formájában is érheti sérülés, ekkor is gyors beavatkozásra lehet szükség.

Rothadó kajszi a fánRothadó kajszi a fán

A csonthéjasokat támadó monília fajok ellen a Bayer kifejezetten erős portfólióval rendelkezik, legyen szó a virágok, vagy a gyümölcsök védelméről. A moníliás termésrothadás megfékezésében már jelentős hírnévre tett szert a Teldor. Hatóanyaga a fenhexamid, az ergoszterol bioszintézis-gátlók csoportjába tartozik. Hosszú hatástartam jellemzi, hatóanyaga erősen kötődik a kutikula viaszrétegéhez, ezáltal stabil védelmi vonalat alakít ki a növény felszínén. A fenhexamid gátolja a csírázást és a micélium növekedését is. Használata után a sebek összeforrnak, nem következik be a gyümölcs rothadása. A Teldor időzítésénél is fontos a gyors reagálás, és ahogy a többi kórokozó esetében, itt is a fertőzés megelőzése a cél. Felhasználható valamennyi csonthéjas gyümölcskultúrában, egy vegetációban 3 alkalommal. Egészen a termésérés időszakáig kijuttatható, 3 napos élelmezés­egészségügyi várakozási idővel. 

Felmerülő kérdéseivel forduljon bizalommal kertészeti szaktanácsadó kollégáinkhoz!

További információ, https://agro.bayer.co.hu/home/, Facebook

(x)

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?