Döntöttek: nem lesz kerítés az ukrán-magyar határon

agrarszektor.hu
Egyelőre elvetette a kerítésépítés tervét a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az ukrán-magyar határon, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) magyarországi bejutása fenyeget. Ugyanakkor folyamatosan figyelik a járványügyi helyzetet, mivel komoly gazdasági következményei lehetnek, ha a vírus Magyarországon is megjelenik. Dánia és Lengyelország ezzel szemben a napokban jelentette be, hogy kerítést létesítenek határaiknál az ASP-t terjesztő vaddisznók távol tartásának érdekében.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Felterjesztette a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal a vadkerítés megvalósításának lehetőségét annak költségtervével együtt a Földművelésügyi Minisztériumhoz, miután megvizsgálta az ukrán-magyar, illetve a megyei román-magyar határszakaszon a kerítés építésének lehetőségeit - tájékoztatta az agrárszektor.hu-t a kormányhivatal. Tavaly a sertéstermelők vetették fel, hogy kerítéssel távol lehetne tartani az afrikai sertéspestis vírusát terjesztő vaddisznókat. Akkor egy elektromos és/vagy szagkerítés létesítésének lehetősége merült fel.


EZ IS ÉRDEKELHET
A Földművelésügyi Minisztérium ugyanakkor egyelőre úgy döntött, hogy elveti a kerítésépítés tervét, az aktuális járványügyi helyzet ugyanis nem indokolta annak megépítését - közölte portálunkkal az FM. A hatóságok ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi helyzetet, mivel ágazati szakértők szerint ugyanis nagyon komoly gazdasági következményei lennének annak, ha az afrikai sertéspestis vírusa nálunk is megjelenne. Egyes becslések szerint a várható korlátozások miatt a magyar sertésállomány akár 30-35 százaléka is eladhatatlanná válna.

A közelmúltban ugyanakkor a dán kormány bejelentette, hogy 70 kilométer hosszú kerítés építését tervezi az ország német határánál annak érdekében, hogy távol tartsák az ASP vírusát terjesztő vaddisznókat. Dániával szinte egy időben a lengyel kormány is közölte, hogy összesen 1200 kilométer hosszú acélkerítést létesít keleti határainál az ASP miatt. A beruházással a világ egyik leghosszabb kerítését építenék meg, amely a tervek szerint 2020-ra készülne el 20 milliárd forintnak megfelelő összegből.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?