Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Az elmúlt héten jelentős mértékben csökkent a madárinfluenza betegség miatt megállapított kitörések száma - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Fontos eredmény, hogy a leginkább érintett, legnagyobb állománysűrűségű területeken is sikerült a betegséget a védőkörzeten belül tartani. A vágóhidra történő kiszállításokat megelőző tamponvizsgálatok is azt mutatják, hogy a járvány kiterjedését sikerült megakadályozni.
Mindezeket az eredményeket értékelve az országos főállatorvos módosította a Bács-Kiskun megyére és Csongrád-Csanád megye csongrádi, kisteleki és mórahalmi járásaira érvényes intézkedéseket. November 26-tól a védő- és megfigyelési körzeten kívül eső területeken lehetővé vált a víziszárnyasok technológiai mozgatása, akár másik megye korlátozással nem érintett területére is. Fontos azonban, hogy a víziszárnyas baromfik betelepítési tilalma továbbra is fennáll. Csak úgy, mint a vágóhídra történő szállítás, vagy a technológiai mozgatást megelőző mintavételi kötelezettség, minden baromfifaj esetében.
A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány mielőbbi felszámolása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt az eredmények lehetővé teszik. E szellemben, amennyiben a járványhelyzet a következő napokban is kedvezően alakul, a megfigyelési körzeten belül is lehetővé válhat a mozgatási korlátozások enyhítése.