Ilyen könnyű a meztelencsigák ellen védekezni: ezek a trükkök tuti működnek

Ilyen könnyű a meztelencsigák ellen védekezni: ezek a trükkök tuti működnek

agrarszektor.hu
A csigaméregből horribilis mennyiség kellene, ráadásul a kutya miatt nem is ajánlott. Az igazság az, ahogy változik a klímánk, a helyzet pedig egyre rosszabb. De hogyan védekezhetünk megfelelően, olcsón ellenük? Mindez most kiderül.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Ha reggelente, vagy napnyugta után kimegyünk a kertbe, elszörnyülködve láthatjuk, milyen fesztivált rendeznek a veteményesben a spanyol meztelencsigák. Versenyt csúsznak a salátán, mire kicsit bepirosodna, szétrágják az epret, különösebben nem válogatósak, előszeretettel felfalnak mindent, ami mi tavasz óta palántaként nevelgettünk. Imádják ezeket a zivatarosabb napokat - egy ismerősünk ki is posztolta a minap, igazi csigaérlelő májusunk van! Mi sokáig a kézi módszerben hittünk (erről majd később), de amióta megtudtuk, hogy a kellemetlen kártevők nagyon gyorsan szaporodnak, egyetlen egyed 200-400 utódot hozhat világra, még inkább nem bízzuk a véletlenre a dolgot! Igyekeztünk ezért is összegyűjteni a leghatásosabb tippeket, merthogy azt tapasztaljuk, egyféleképpen nem lehet ellenük védekezni, minél több módszert használunk egyszerre, annál többet csíphetünk el - írja a HelloVidék

EZ IS ÉRDEKELHET

Ahogy változik a klímánk, a helyzet pedig egyre rosszabb

Normál esetben a spanyol meztelencsigák párzási időszaka június végétől november végéig, december elejéig tart, a csúcspont augusztus és szeptember. Kölcsönös megtermékenyítés után rakják le tojásaikat pár centivel a földfelszín vagy tereptárgyak alá, védett helyre. Minden egyed többször is párosodhat, egy évig tartó élete során csaknem 200-400 tojást rak. A kicsik 3-5 hét múlva bújnak ki a tojásból, majd 6-9 hónap elteltével már maguk is párosodnak. Az időjárási körülmények most az egyedszám növekedésének kedveznek. Sok minden függ a nyári csapadékviszonyoktól, ha aszály jön, akkor a csigák is visszább húzódnak, a hőséget nem szeretik és nem is bírják, így aztán jócskán megritkulnak.

Turóci Ágnes malakológus (a puhatestűekkel foglalkozó tudományág szakértője), a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint - mint azt a 24.hu-nak elmondta - a jövőt még megtippelni sem lehet. Az inváziós fajokra általánosságban jellemző, hogy széles ökológiai toleranciával és több olyan tulajdonsággal rendelkeznek (például épp a gyors szaporodási ráta), amely potenciális előnyt jelenthet számukra az őshonos fajokkal szemben. Tehát hosszú távon a klímaváltozás csak nehezíteni fogja a kertbarátok életét.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hogyan védekezhetünk a spanyol meztelencsiga ellen?

1. Kézi begyűjtés

Az egyik leghatékonyabb, bár időigényes módszer a kézi gyűjtés. A meztelencsigák általában éjszaka vagy esős időben aktívak, így ilyenkor érdemes őket gyűjteni. Használjunk kesztyűt és egy vödröt, amiben összegyűjthetjük őket. Hátránya: éjszaka, még zseblámpa bevetése mellett is nehéz észrevenni őket, a csigák meg nem biztos, hogy akkor csúsznak-másznak, amikor nekünk épp időnk van összegyűjteni őket.

2. Csapdák kihelyezése

A sörcsapda egy egyszerű módszer. Egy földbe süllyesztett edénybe töltsünk sört, amely vonzza a meztelencsigákat, majd belefulladnak. Az edényt rendszeresen ellenőrizzük és ürítsük. A romlott sör ráadásul ugyanazt a vegyületet tartalmazza, ami a csigák szexhormon illata. Üres kefires vagy tejfölös-poharakat félig megtöltünk romlott sörrel. Ássuk be a növények közé, talaj szintjéig. Ha voltak a közelben házas, vagy meztelen csigák, reggelre teli lesz az edény a sörbe fulladt állatkákkal. Hátránya: egy nagyobb kertbe nem tudunk annyi sörcsapdát kihelyezni, hogy „jól lakjanak” csak a sörrel, bele-belepottyannak persze, de az összeset nem tudjuk csak így kiirtani.

3. Természetes ellenségek telepítése

Csábítsd be vagy telepítsd a kertbe a sündisznókat és a békákat, mivel ők is szívesen fogyasztják a meztelencsigákat. Hazánkban a spanyol csupaszcsiga honos természetes ellenségei még a fogolymadár, a fácán, a vakond, a sün, a futóbogarak, elsősorban a futrinkafélék, a bábrablók, a barna- és zöld varangy, az ásóbéka, a tarajos gőte és a lábatlan gyík.

Másrészt a futókacsák is állítólag kiváló ragadozói a meztelencsigáknak. Ezek a húsevő háziállatként tartható madarak nagyon ügyesen megtalálják a rejtőző csigákat és hihetetlen mennyiséget el tudnak belőlük fogyasztani. Másrészt viszont az indiai futó kacsa húsa nem ehető, úgyhogy a csigaszedésen túl sok hasznuk nincs. Angliában pont ezért élelmes vállalkozók kacsacsapatokat adnak bérbe a kertészeknek.

EZ IS ÉRDEKELHET

4. Csigaírtók bevetése

A Phasmarhabditis hermaphrodita nevű fonálféreg (nematoda) természetes ellensége a meztelencsigáknak. Ezek a mikroszkopikus élőlények behatolnak a csigákba, és elpusztítják őket. Kaphatóak kertészeti boltokban és online is. Számos kémiai csigairtó granulátum is létezik a piacon, amelyek hatékonyak a meztelencsigák ellen. Fontos, hogy az ilyen szereket körültekintően használjuk, figyelembe véve a környezetvédelmi és biztonsági előírásokat. Hátránya: Csak óvatosan a csigairtókkal, pláne, ha kisgyerek vagy kutya is szaladgál a kertben!

5. Védőkorlátok építése

A kerti ágyások köré helyezett rézszalagok, vagy más csúszásgátló anyagok (például kavics vagy homok) megakadályozzák a meztelencsigák bejutását. A rézszalaggal érintkezve a csigák enyhe áramütést kapnak, ami elriasztja őket. A durva mulcsanyagok, mint a fenyőtűk vagy kőzúzalék vagy a tojáshéj szintén hatékonyak lehetnek, mivel nehezítik a csigák mozgását. Hátránya: a veteményest még körbe tudjuk keríteni, de nagyobb kert esetében rendkívül macerás így védekezni.

6. Környezeti védekezés

Kerti higiénia: A kert rendszeres karbantartása, a lehullott levelek és egyéb növényi törmelékek eltávolítása csökkenti a meztelencsigák búvóhelyeit és szaporodási lehetőségeit.

Megfelelő növényválasztás: Vannak olyan növények, amelyek kevésbé vonzóak a meztelencsigák számára, mint például a zsálya, a rozmaring vagy a levendula. Az ilyen növények telepítése segíthet csökkenteni a csigapopulációt.

EZ IS ÉRDEKELHET

7. Akadálypályák építése

A veteményt védhetjük fizikai akadályokkal is, ilyen az apróra zúzott tojáshéj, fűrészpor, kőpor (apró kőzúzalék), fahamu, műtrágya vagy a kávézacc, amik a csiga közlekedését nehezíti. Szórjuk a kert szélét körbe valamelyik - előbb említett - természetes anyaggal. Végső esetben minikerítést is telepíthetünk az ágyások köré, ami szúrós, és nem tudnak felmászni rá. A villanypásztor elvén működő csigakerítés is szóba jöhet, a huzalokba vezetett áram ugyanis megakadályozza a csigák továbbjutását.

8. Védekezzünk vérehulló fecskefűvel

Egy vödörbe frissen szedett növény, 10 l vízzel leforrázva, majd 1 napot állni hagyni, leszűrni, majd hígítva felhasználni. Hasonló arányban, mint a csalánlevet. Gomba, tetű ellen is és tápoldatként is használták ezt a "teát" - de állítólag a spanyol meztelencsiga ellen is hatásos

9. Itt a legújabb sláger: a búzakorpa!

Egy kertész a TikTokon megosztotta ezt a trükköt: búzakorpát szórt ki a veteményes mellé. A meztelencsigák felfalták a búzakorpát, és mind elpusztultak. A búzakorpa kiszárítja a csigákat, így hatékonyan távol tartja őket.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?