2021. november 30. kedd András, Andor

Hírek - Állat

Döglött halak lepték el a Velencei-tavat: mi lesz így a strandolókkal?

Harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendelt el vasárnap a vízügyi igazgatóság a Velencei-tavon, ahol a napokban leginkább a kikötői medencék területén halpusztulást tapasztaltak. Az eddigi vizsgálatok emberre veszélyes kórokozóra, vagy mérgezésre utaló jeleket nem állapítottak meg, a pusztulást oxigénhiány okozhatta.
 
 

A Magyar Országos Horgász Szövetség Országos Horgászszervezeti Központ főigazgatójának elmondása szerint folyamatos, 0-24 órás monitoring-, illetve figyelőszolgálat működik a Velencei-tavon, így a tó minden pontján azonnal beszedik a haltetemeket. Mind az elhullott állatok, mind a vízminőség oldaláról a szükséges mintavételezés megtörtént, továbbítva azokat a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) központi laborjába – olvasható az Infostart oldalán.

Mindent megteszünk, hogy minél zökkenőmentesebben legyünk túl ezen a havárián

– emelte ki Dérer István az InfoRádióban.

A szakember elmondása szerint az összegyűjtésre került-kerülő halak mennyisége a 3000 kilogramm körül van, jellemzően vízfelszíni, vagy vízfelszín közeli fajok érintettek, legerősebben a keszegfélék és a balin. A főigazgató ugyanakkor biztatónak tartja, hogy már nem fokozódik a pusztulás, illetve hogy egyre kevesebb a frissen elhullott állat.

Reménykedünk, de ismerjük a meteorológiai előrejelzéseket az elkövetkezendő napokra

– tette hozzá Dérer István.

A főigazgató ismertette, hogy a laborvizsgálatok nem mutattak ki semmilyen emberre veszélyes fertőzést, vírust vagy egyéb behatást, kémiai alapú mérgezést. Tehát nagy valószínűséggel természetes biológiai folyamatok összejátszása kapcsán lokális oxigénhiány, illetve arra ráépülő jelenségek okozták a halak pusztulását, miután rengeteg állat zsúfolódott be kis területre, az alacsony vízállás miatt pedig fokozottan sérülékennyé vált az élővilág.

A szakember megjegyezte, bár a Velencei-tó többször is kiszáradt a korábbi évszázadokban, tehát egy meglehetősen labilis vízgazdálkodású területről van szó, azonban olyat még nem soha nem rögizétettek, hogy tíz nap alatt több mint 10 Celsius-fokot emelkedett volna a vízhőmérséklet. Dérer István hozzátette, igaz, az elmúlt években is voltak kisebb, lokális jellegű halpusztulások, a mostani mennyiség a „megszokottnál” nagyobb, ezért bízik abban, hogy hamarosan a jelenségről már múlt időben lehet beszélni.

Dérer István az InfoRádió érdeklődésére arra is kitért, a halpusztulás mértéke egyelőre 1% alatti a teljes halállományhoz képest, illetve jellemzően nem a legértékesebb halfajok az érintettek. A szakember kiemelte, az az áldozatos munka, amit a kirendeltség, a vízügyi hatóság, az önkormányzatok, a horgászszervezetek és önkéntesek megtesznek a Velencei-tóért, önmagáért beszél, és az egyik kulcsa annak, hogy ne akassza meg a turizmusnak a fejlődését, mert ugyan igaz, hogy nagyon közel van a Balaton, de ez a vízterület egy gyönyörű adottságokkal rendelkező, más típusú élménytér lehet, és jelenlegi állapotában is jóval többre hivatott.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárszektor Konferencia 2021

    Agrártámogatási reform, pénzözön a vidékfejlesztésben, világpiaci árrobbanás, forradalmi agrárinnovációk, precíziós gazdálkodás, digitalizáció. 2 nap, 10+ órányi szakmai program, 70+ előadó