Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Erdős Norbert kifejtette, március végéig a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázaton összesen 142 pályázat részesült pozitív elbírálásban 69 milliárd forint értékben, de további 200 milliárd forint körüli összegben születhet még támogatói döntés. Hozzátette, áprilisban a kisebb állattartó telepek előtt nyílik meg pályázati felhívás 30 milliárd forint keretösszeggel. Emlékeztetett, hogy a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési időszakban a vidék több mint 4500 milliárd forintos forrásból és az elérhető legnagyobb, nyolcvanszázalékos állami kiegészítés mellett fejlődhet.
Vidmann Zoltán István, a Városföldi Agrárgazdaság Zrt. cégvezetője elmondta, az 1998 óta működő, 110 főt alkalmazó cégükkel olyan átfogó fejlesztésekben gondolkoznak, amellyel az európai uniós előírásoknak megfelelően korszerűbbé tudják tenni az állattartó telepüket. Kiemelte, hogy saját forrásból a sertéstelep fejlesztése mellett egy takarmánykeverő üzemet hoznának létre, és a jelenleg még bírálati szakaszban lévő pályázat felhasználásával új fejési - és tartástechnológiát szeretnének kialakítani a tejelő szarvasmarha telepükön - olvasható a közleményben.