Magyar asztalra magyar sertés kerüljön

MTI
Feldman: a sertésáfa csökkentése szervesen illeszkedik az ágazat talpra állítását célzó kormányzati programba

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az élő- és félsertés áfájának csökkentése szervesen illeszkedik abba a kormányzati programba, amely a sertéságazat talpra állítását célozza - mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, miután a sertésügyekért felelős miniszteri biztossal közösen egyeztetett az áfacsökkentésről az ágazati szereplőkkel.

Horváth István, a sertésprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az élő- és félsertés áfája 2014. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökken, a parlament pedig már jövő hétfőn dönt erről az adótörvények keretében. A lépés szerinte erősíti az ágazat jövedelmezőségét és egész termelési struktúráját.

A sajtótájékoztatón részt vevő ágazati szereplők úgy vélik, az áfacsökkentés piaci tisztulást hoz majd és javítja a vágóhidak likviditási helyzetét. Horváth István elmondta: a VM csütörtökön ágazati szereplőkkel értékelte az áfacsökkentés közvetlen, rövid- és hosszú távú gazdasági eredményeit, valamint a továbblépés lehetőségéről is szó esett, arról, hogyan lehet növelni a magyar állattenyésztők, feldolgozók és takarmánygyártó cégek likviditását.

Hollósy Tibor, a Kométa ügyvezető igazgató helyettese a sajtótájékoztatón kiemelte: régóta várták az áfacsökkentésről szóló döntést, amelytől azt várják, hogy jelentősen csökkenni fog a Magyarországra beáramló import élősertés mennyisége, másrészt azt, hogy elindul a piaci tisztulás, valamint hogy a vágóhidak likviditási helyezte javulni fog, és a kevesebb import miatt nő majd a kereslet a piacon. A vezető hozzáfűzte: bíznak abban, hogy az áfacsökkentés nem áll meg itt, továbbterjed majd az élelmiszerek többi részére is.

Marczin Zsolt, az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szövetkezet ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón sikernek nevezte a sertésáfa csökkentését. Hozzátette: a termelői csoportok fontos részei az ágazat tisztulásának, mivel a szövetkezeten belüli sertésforgalmazás csak szabályos keretek között történhet meg, így minél jobban tud bővülni ez a szegmens, annál jobban tudja segíteni ezt a megtisztulási folyamatot. A feketegazdaság visszaszorulása segíti a szövetkezet által integrált termelőket, emellett azt várják, hogy az intézkedésnek köszönhetőn jelentősen javul a vágóhidak fizetési fegyelme, és ezáltal ők és tagjaik is sokkal pontosabban tudnak fizetni.

Az ügyvezető igazgató elmondta: mivel főtevékenységként élősertés nagykereskedelemmel foglalkoznak és az elmúlt időszakban jelentős élősertés-exportot bonyolítottak, negyedéves áfabevallóként komoly áfát kellett visszaigényelniük. Az 5 százalékra történő áfacsökkentéssel jelentős likviditási segítséghez jut a szövetkezet - mondta Marczin Zsolt.

Horváth István kitért arra, hogy a következő időszakban a likviditásban és a sertéslétszámban jelentős előrelépés hozhat az ágazatnak az áfacsökkentés. A miniszteri biztos úgy fogalmazott: a takarmányokhoz kapcsolódó áfakérdést is szívesen megnyitnák, ami nemcsak a sertés-, hanem a baromfiágazatot is érintené, ami ugyancsak fontos terület. A cél, hogy megérje jószággal foglalkozni, és hogy a magyar asztalra magyar sertés kerüljön, ne az importtermékek domináljanak a piacon - hangsúlyozta Horváth István.

Feldman Zsolt kifejtette, hogy januárban indul az az élelmiszeripari forgóeszköz hitelprogram, amely az immár könnyített finanszírozási helyzetben lévő feldolgozóipari üzemek számára további olcsó, kamattámogatott hitelforrásokat nyit meg. Kitért arra is, hogy jövőre elkészül az a hatósági informatikai rendszer, amelyik zárja azokat az egyébként meglévő kiskapukat, amelyeket a feketézők használnak.

Feldman Zsolt elmondta: a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal közösen útjára indították a sertéshúsvédjegy rendszert, amelyet a következő évben, években fel szeretnének építeni, és amely a fogyasztók számára a jó minőségű, magyar takarmányon hizlalt sertéshúst jelöli. A helyettes államtitkár kiemelte: a következő években hangsúlyosan kezelik majd az élelmiszerfeldolgozás és az állattenyésztés technológiai hátterének korszerűsítését.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?